Vágólapra másolva!
A Manchester Citytől a Liverpoolhoz igazolt James Milner, az angol labdarúgó-válogatott középpályása.

A 29 éves játékosnak június végén lejár a szerződése a bajnoki ezüstérmes manchesterieknél, így ingyen kerül az együtteshez - jelentette be a Liverpool.

Utóbbi csapat a hatodik helyen zárt a Premier League-ben, így a következő idényben az Európa Ligában indulhat.

A válogatottban eddig 53 alkalommal pályára lépő Milner 2010-ben - sajtóbecslések szerint 24 millió fontért - került az Aston Villától a manchesteri klubhoz, amellyel két bajnoki címet (2012, 2014), illetve egy-egy FA Kupát (2011), Ligakupát (2014) és Szuperkupát (2012) nyert.