Mintha a földet egy idegen civilizáció foglalta volna el

Grandpierre Attila VHK
Grandpierre Attila (Budapest, 1951. július 4. –) magyar zenész, énekes, a Vágtázó Halottkémek, Vágtázó Csodaszarvas és Vágtázó Életerő együttesek alapítója
Vágólapra másolva!
Idén negyvenéves a Vágtázó Halottkémek, Magyarország igen kevés, menőnek számító zenekarának egyike. Grandpierre Attilával, az együttes frontemberével beszélgettünk, aki a zenélés mellett csillagászattal foglalkozik, de tagja a Magyar Írószövetségnek is. Az interjúba került egy kis múltidézés, egy kis jövőkutatás, beszélgettünk a zene természetéről és egy boldogabb világról, aminek az együttműködés az egyik alapja. Emellett pedig megszületett az első interjú, amiben nem szerepel az, hogy improvizáció.
Vágólapra másolva!
  • Az önkormányzatok által szervezett ingyenes koncerteknél ma nincs rosszabb.
  • Az igazi zene nem a behódolást szolgálja, hanem a lealacsonyító hatások ellen küzd.
  • Most olyan, mintha egy idegen civilizáció tartaná megszállás alatt a földet.
  • Kivonhatjuk magunkat a magyarságból, de ezzel mi is, a magyarság is csak veszít.
  • Mindenkiben megvan a lehetősége, hogy maradandót hozzon létre, de nyitottnak kell lenni.
  • Minél tovább tart egy koncert, ő annál jobban érzi magát.
Grandpierre Attila legendás mozgása koncert közben Forrás: Origo

A VHK mindig is az euforikus koncertjeiről volt híres. Melyik volt a legvadabb bulitok?

Talán a Stoczek utcában, 1984-ben, amikor a koncerten elharapódzott a dobolás, az egész zenekar átcsapott dobolásba, mindenen doboltunk és üvöltöztünk, és a közönség átvette, terjedt a láz, lassan elkezdtek a berendezési tárgyak ropogni az aulában, ahol a koncert beindult, aztán kiterjedt az előtérre is, törtek szét a székek és asztalok. Végül úgy állították le és tiltották be a koncertet. Jellemző, hogy egy szemtanú éppen tegnap azt mondta, hogy a ruhámból vért izzadtam, pedig lehet, hogy csak a dobolástól támadt vérhólyag szakadt fel.

De volt olyan forradalmi hangulat is az Almássy téren 1998-ban, hogy a koncert után nem hagytuk abba, üvöltözve berohantunk a közönségbe, és ott táncolva tovább tomboltunk a közönséggel együtt, vagy fél óráig, közben látomásszerű szövegek törtek ki belőlünk, mindenki kiabált, és az 1500 ember együtt tódult ki éjfél után az utcára. Minden villamosra több százan szálltak fel kiabálva, elképesztően nézett ki a Körút. De persze mi éppen ezt szeretjük, az élet teljét.

Milyen jelenleg a hazai zenei élet szerinted?

Néha meglepődök, mennyi minden történik, pedig azt olvastam, a népességhez viszonyítva nálunk van Európában a legkevesebb zenekar. Ebben döntő szerepe van a felülről jövő támogatás hiányának, a maradandó, erőt adó, felemelő és emberi mivoltunkban fejlesztő zenék háttérbe kényszerítésének. Ugyanakkor a külföldi agyonreklámozott zenekarokra van hazai forrásból támogatás. Nagyon sok káros jelenséggel is találkozom, ilyenek például az ingyenkoncertek.

A legrosszabb, amikor önkormányzati pénzekből fizetik a legalja együtteseket.

Azokat, akik a legjobban rongálják a közízlést, és a legalkalmasabbak arra, hogy bárgyú fogyasztókat neveljenek. Pedig a nemzeti jövedelem jelentős forrása lehetne a magyar zene. A közép-ázsiai Tuva például zenei nagyhatalom. Magyarország is lehetne az. Az angol rockzenekarok állami támogatása döntő szerepet játszik az angol nyelvű rockzene világszerte uralkodó szerepének elérésében, és ebből óriási jövedelme származik az angol államnak és cégeknek is. 2013-ban például 943 milliárd forint bevétel származott a brit zenék exportjából, további 687 milliárd forint bevétel származik a brit belföldi forgalomból.

A zenekarok támogatásával jól járhatna az állam is Fotó: Polyák Attila - Origo

Amikor 2005-ben elindult a Vágtázó Csodaszarvas, a Petőfi Csarnok igazgatója támogatott minket: próbatermet adott, fellépéseket biztosított. Azt mondta, hogy ha berlini zenekar lennénk, az állam mindent megtett volna értünk. Tény, hogy régebben személyesen is láttam több olyan német nyelvű útikönyvet Magyarországról, amelyekben azt írták, hogy többek között azért is érdemes Budapestre látogatni, hogy lássa az ember a VHK-t.

Tekintve, hogy Németországban az egyik legkultikusabb zenekarnak számítottunk, ez a turizmus számára is jelentős bevételi forrást biztosíthatott volna. 1989-ben a rendszerváltáskor – nem tévedés! – több mint száz rövidebb-hosszabb dokumentumfilm készült Magyarországról, amelyekben hazánk legkiemelkedőbb nevezetességei között szerepeltünk.

Bartók és Kodály országában igyekszünk ősi hagyományainkhoz méltó módon zenélni.

A zenének lázadónak kell lennie?

Amíg a társadalom elidegenedett, addig az igazi zene természete szerint az emberi teljesség, a lélek és a szellem eredeti, teljes épsége mellett áll. A fogyasztói társadalom mesterséges, hatalmi berendezkedésre épül. „Felülről” rendszerint lealacsonyító kezdeményezések hatnak az emberiségre. És fordítva, az „alulról” jövő kezdeményezések a nemesebbek, az igaziak, mert azok valóban belülről, emberi mivoltunkból fakadnak.

Az igazi zene nem a behódolást szolgálja, hanem a lealacsonyító hatások ellen küzd.

A művészeteket azért is tartom fontosnak, mert hamarabb ráéreznek a társadalmi változásokra, hamarabb megérzik az új idők új szeleit. Az igazi művészetre akkor derül majd fény, amikor eljön a természetes társadalom, amikor az örök értékek megerősödnek. A művészet visszanyeri eredeti természetét, újra mágikus teremtéssé válik, a képzelet, az emberi alkotóerő kibontakozásává.

Ez az emberi elme teljes körű és közösségi célú mozgósítása az emberi teljesség, az élet, a Mindenség igazi, felemelő lényegének megjelenítésére és megidézésére. A mágikus képzelet közösségi formái az emberiséget, az életet felemelő erőket teljesítik ki, jelenítik meg. A mágikus alkotás megidézi azt a világot, ami még nincs, de ami olyan lenyűgözően szép és igaz, hogy ki kell találni.

Anyagias, embertelen társadalomban élünk, de nincs messze a változás Fotó: Polyák Attila - Origo

Miért, milyen társadalom ez?

A modern emberiség tudatát elfoglalta az anyagiasság, kiszorította a lelki és szellemi értékeket, pedig természet szerint ezek hivatottak az emberi cselekvés irányítására. Olyan, mintha a földet egy idegen civilizáció foglalta volna el. Négy évtizedes tudományos és filozófiai munkásságom egyik fő eredménye, ahogy azt az Élő Világegyetem könyvében megírtam, az, hogy még ebben az évszázadban az elidegenedett társadalom átváltozik egy életközpontú, együttműködő emberi társadalommá, amely örök értékekre épül.

Amikor ez a természetes, felemelő emberiség létrejön, középpontba kerülnek a mágikus alkotóerők, és az emberiség javára kibontakoztatják az emberi elme ma még szunnyadó képességeit is. Nem a lázadás, hanem az élet magasba röpítése a lényeg, hogy szárnyakat adjunk egymásnak!

Az emberek remélhetőleg felfedezik a bennük rejlő, a nagyszerű élet felé hajtó erőt és az együttműködésekben rejlő lehetőségeket. Egy olyan világ köszönt be, amiben arra törekszenek, hogy ténylegesen fejlesszék az életük minőségét, hogy azok, akiket most csak a törtetés, a kocsik és a pénz érdekel, rájöjjenek, hogy vannak ezeknél nagyobb értékek is. Egy jó házastársi kapcsolat például a tudományos felmérések szerint hússzor annyit ér, mint a magas fizetés.

Az együttműködés fontosságáról beszélsz, miközben jelenleg Magyarországon a kirekesztést tartja legjobb üzenetének a kormány és egyes pártok.

A mai politikai hatalmasságok jóhiszeműen ráléptek az érvényesülés készen kapott útjaira. Nem gondolták át kellőképpen, hogy ez az út a saját életük tönkretételéhez is vezet. Hiszen ha a lelki-szellemi értékek legalább hússzor annyit érnek, mint az anyagiak, akkor meggondolatlanság az anyagi érvényesülést minden más fölé helyezni. Ez a teljes lelki-szellemi leépüléshez vezet. És akkor mit érnek az anyagiak? Ráadásul ott a felelősség azért is, amit a közösséggel tettek.

A mai világ előtt évmilliókon keresztül csodás erő lobogott a földön: az emberiség lángelméjű és lánglelkű volt.

Az elidegenedés leginkább az utóbbi évszázadokra, évtizedekre jellemző. Minden népnek össze kell fognia, mert közösek a gyökereik, és a gyökereikben rejlik igazi önazonosságuk.

Az elidegenedés legyőzéséhez rá kell találjunk nemzeti önazonosságunkra is. Kivonhatjuk magunkat a magyarságból, csak nincs semmi értelme, mert magyarként tönkremegyünk, személyesen is veszítünk vele és a magyarság is. És fontos persze az egyéni önazonosságunk is, mert egyéni sorsunkért teljes mértékben felelünk.

A politikusoknak viselniük kell a felelősséget azért, amit a közösséggel tettek. Fotó: Polyák Attila - Origo

Hogyan vonhatjuk ki magunkat az anyagias gondolkodásmódból?

Ez folyamatos munkát igényel. Olyan, mint a kézmosás. Amikor hazaérkezünk, kezet mosunk. A lelkünket, szellemünket ért rossz hatásoktól viszont folyamatosan meg kell tisztítanunk magunkat. Nagyszerű emberekre, igazi életképességre, cselekvőképességre, szellemi frissességre és tettvágyra van szükség. Az első lépéseket megtehetjük azzal is, ha reggel ébredés után vagy este lefekvés előtt kihirdetjük a szervezetünkben: az életemet fölemelem! Ott a helyünk, az életet fölemelő erők között. És ha ezek mellé állunk, önazonosságunk lényegében egészséges lesz, és kevésbé leszünk fogékonyak az egészségtelen, káros hatásokra is.

Te a lehető legteljesebb életet élted eddig?

Az ember igazából bukdácsol, nincs bebiztosítva az útja az életben, és sok mindent kipróbál, amiről később kiderül, hogy nem kellett volna. Hogy ne menjünk nagyon messze: régebben előfordult, hogy koncertek előtt és után sokat ittunk. Hamar rájöttem, hogy ez nekem árt, mert félreviszi és letompítja azt a fajta szellemi frissességet, amire a színpadon a korlátlan szabadsághoz és teremtőerőhöz szükségem van. A többiek is megfogadják a tanácsomat. Persze van, aki azt gondolja időnként, hogy egy-egy kortyra szüksége van ahhoz, hogy felpörögjön. De én is meg-megemlítem, hogy az az igazi, amikor az ember nem a kémiai erőkben bízik, hanem a lelki-szellemi erőivel él.

Hol etnopunknak, hol sámánpunknak hívják a zenéteket. Elkerülhetetlen, hogy kategorizáljanak az emberek?

Mi nem arra törekedtünk, hogy mások ne skatulyázzanak be minket, hanem arra, hogy mi magunknak ne állítsunk korlátokat. A szellemi kezdeményezőkészség állandó mozgósítása a célunk, valószínűleg ezzel is függ össze, hogy ha próbálnak is néha beskatulyázni, nincs könnyű feladatuk. Nehezen találni ránk közelítőleg is megfelelő címkéket.

Úgy látom, hogy az örök, időtlen őserőnek van értelme, mindig is ennek volt és lesz. A mágikus, varázslatos erőt, az életteljesség bűvös erejét, rejtett képességeinket is felélesztő zenének. Ezt az örök érvényű zenét a külsődleges, művi szempontok szolgálatára kialakított műzene kitermelése óta leértékelték, és népzenének nevezik. A ma leértékelt, eltemetett, de időtlen, mágikus erejű népzenéé a jövő.

Nem lehet kategóriák nélkül meglenni Fotó: Polyák Attila - Origo

Az etnopunk elnevezés egyébként szerintem se áll messze attól, amit csinálunk: a punkkal az energia köt minket össze, az etno jelzővel pedig a zenénk és a népzene közötti hasonlóságok. Az igazi zene előítéletek nélküli közvetlen lelki kapcsolat a Természettel, megtisztulás, időtlen újjászületés. Mi erre törekszünk. A zene akkor éled fel és válik örök hatóerővé, ha mer igényt formálni az élet teljes átélésére és megidézésére.

A VHK-ra sokan hivatkoznak nyugati zenekarok is, soha nem szálltatok el ettől?

Amikor Amerikában a Maximum Rock and Rollban azt írták, hogy „a VHK szellemben és keménységben egyenlő olyan kedvencekkel, mint a Sonic Youth vagy a Big Black, de identitása teljesen saját”, azt igazi elismerésnek tekintettük.

A Melody Maker azt írta, hogy „a VHK-t látva értettem meg, milyen veszélyes utat is jelenthet a „rock and roll”. A New York Times szerint „A VHK zenéje alapvető, elementáris, telített megszállott, felvillanyozó szenvedéllyel”. A Splendid E-zine pedig megírta: „Vigyázat, mindannyian ti, amerikai bandák, mert a Vágtázó Halottkémeket hallgatni olyan, mint dinamitot és detonátort tenni az agyatokba, ami felhasítja minden előítéleteteket arról, amit ma nem szokásos zenének tartotok.”

A legjobban annak örülnék, ha minél több igazán nagy és igazán eredeti zenét játszó zenekar születne Magyarországon és világszerte, valódi mozgósító, forradalmi és felemelő mondanivalóval.

Milyen volt megismerkedni Jello Biafrával és Henry Rollinsszal? [Előbbi a Dead Kennedys, utóbbi a Black Flag frontembere volt, a hardcore legnagyobbjai közé tartoznak.]

A kilencvenes évek elején Biafra hallott minket egy válogatáson. A Halló mindenség volt a kedvence, kiugró hatással volt rá. Olyannyira, hogy mi voltunk az első zenekar, amit úgy adott ki a cégénél, hogy nem látta élőben. Ő ugyanis figyelt arra, hogy csak olyanokat terjesszen, akik nem hajlandók a megalkuvásra. 2010-ben aztán eljött egy turnéval Budapestre. A közönségben tombolta végig a koncertünket, majd együtt őrjöngtünk a színpadon tizenvalahány percig.

Henry Rollins egy háromfejű emberrel találkozott a Dunakanyarban Fotó: Polyák Attila - Origo

Henry Rollinsra a német menedzserünk figyelt fel. Érezte, hogy rendkívüli erő van benne, és úgy gondolta, az lesz a legjobb, ha összehoz bennünket. Rollins el is jött Magyarországra az egyik koncertünkre. Már a színpadon voltunk, amikor megérkezett, és teljesen elképedt attól, hogy mit művel a zenekar. A VHK aztán évekig hatalmas hatással volt rá, érezni lehetett a fellépésein is. Egyik londoni koncertjén elmesélte, hogy kiskorában hiperaktív volt, és úgy érezte, mivel kétszer annyi energiája van, mint a többi embernek, ő kétfejű. Aztán bejárta a világot, de nem talált rá még egy kétfejűre egészen addig, amíg el nem jutott a Dunakanyarba. Itt aztán nem akart hinni a szemének, mert látott egy háromfejű embert.

Mit tanácsolnál lelkes fiatal zenekaroknak, akik hasonló legendák közé vágynak?

Tűzzenek ki nagy célokat, cselekedjenek érzésből, ösztönösen, fedezzék fel az élet felszabadító hatalmát. Az igazi zene megtisztult tudatállapotban születik, ezért pedig sok mindent meg kell tennie az embernek. Az ihletet pedig mindig valamilyen természeti erő szüli, tehát erre lelkileg és szellemileg nyitottnak kell lenni.

Mindenkiben ott van a lehetőség, minden embert áthatnak a kozmikus alkotóerők.

Miket hallgatsz most?

Sok ősi magyar és eurázsiai népzenét hallgatok. Ezek az emberiség világörökségének óriási kincsei, egy jószerivel ismeretlen és felmérhetetlenül gazdag világból, rengeteg életerős, friss, üde és meglepő zenével. Kedvenceim a Hanggai, a Yat-kha. Nagyon szeretem a Warsaw Village Bandet, akik nemrég fel is léptek az A38 hajón. A koncerten be is mondták, hogy a Vágtázók egész Európát inspirálták. A magyarok közül például Perihéliont, Psycho Mutantst hallgatok.

Meddig lehet ezt csinálni?

Ez engem is foglalkoztat. Nem akarok hivalkodni, de úgy érzem, még beláthatatlanul sokáig. Változatlan a lelkesedésem, változatlan a hangom, fizikailag is rendkívül jólesik a tombolás, felvillanyoz. Minél tovább tart egy koncert, nekem annál jobb, de előfordult már, hogy a többiek megjegyezték a két és fél órás Csodaszarvas-koncert után, hogy legközelebb ne tartson három óráig. Nekem rendszerint az első öt-tíz perc nehéz, bár az se túlzottan, utána túljutok a holtponton, át az élet teljes, egyébként rejtett erőinek világába, és egy különleges tudatállapotba kerülök, ahogy most is a VHK 40 ünnepi koncerten.