Vágólapra másolva!
Király Gábor még nem élt át olyat a magyar fociválogatottban, mint a mostani, finnek elleni Európa-bajnoki selejtező előtti felkészülés során.

"Ebben a két hétben elképesztő mennyiségű munkát tettek le a srácok az asztalra" - kezdte a Dunának a Helsinkiben aratott 1-0-s győzelem után a magyar csapat kapusa.

"Mióta válogatott vagyok, azóta ezek a nyári meccsek mindig nagy kérdőjelet jelentenek a játékosok, a vezetők és a szurkolók irányába is, most azonban a felkészülés alatt egyetlen nap sem volt, amikor kiengedtünk volna. A fáradtság néhol érződött is a meccsen, de így is rengeteget futott mindenki. Ismét a türelem volt a jelszó, hiszen Stieber bődületes gólja a végén született, de az első félidőben is volt több helyzetünk" - fogalmazott Király.