Magyarországról jött és világhírűvé vált

kurtág györgy díjazott
Madrid, 2015. június 24. Kurtág György zeneszerző az Orquesta Sinfónica de Euskadi tagjaival tartott próbán a madridi királyi színházban 2015. június 22-én. A zeneszerző a komponisták számára egyik legjelentősebb nemzetközi elismerést, a spanyol BBVA bankcsoport alapítványának A Tudás Határai elnevezésű díját vette át Madridban június 23-án. MTI Fotó: FBBVA / Agustin Iglesias
Vágólapra másolva!
A komponisták számára egyik legjelentősebb nemzetközi elismerést, a spanyol BBVA bankcsoport alapítványának A Tudás Határai elnevezésű díját vette át Kurtág György zeneszerző Madridban.
Vágólapra másolva!

- mondta a díjátadón ünnepi beszédében Francisco González, az alapítvány elnöke, aki hangsúlyozta, hogy az immár hetedik alkalommal kiosztott elismerés nyertesei mind kiemelkednek tudásukkal.

A jövőnk szempontjából a tudás a legfontosabb, mert annak összessége segíti a társadalmakat a fejlődésben. A tudás a legjobb eszköz szembeszállni a jelen és a közeli jövő nagy kihívásaival.

Magyarországról jött és világhírűvé vált

Kurtág György zeneszerzőt a kortárs zene legjelentősebb képviselőjének nevezte. Mint mondta, egy újító, akinek rendkívüli kifejezőereje és saját hangja, egyéni hangzása van, aki Magyarországról jött és világhírűvé vált.

Kurtág György a díjátadón Forrás: MTI/Fbbva / Agustin Iglesias

Kurtág György a díj átvétele után meghatottságáról beszélve köszönte meg az elismerést, amely - mint mondta - "minden képzeletet felülmúl". Elmondta, hogy 2010 óta dolgozik első operáján, amely Samuel Beckett Végjáték című művéből készül, majd egy részletet olvasott fel a szövegből.

A 89 éves, évek óta Franciaországban élő művész délelőtt videokonferencián válaszolt az újságírói kérdésekre. A már több mint négy éve készülő operáról azt mondta:

"A zene nyelv, olyan, mint a beszéd. Ugyanaz a szintaxisa, mint egy szövegnek" - fogalmazott, miközben arról beszélt, hogy művei előadóitól azt várja: tegyenek meg minden erőfeszítést, hogy megértsék a darab struktúráját, mert anélkül nem ér semmit.

Kurtág Györgynek a Zeneakadémia és a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia jelölése nyomán ítélték oda A Tudás Határai díjat a hivatalos indoklás szerint zenéjének "egyedülálló expresszivitásáért".

A BBVA alapítványának 400 ezer euróval járó díját nyolcan kapták meg. A díjat korábban olyan komponisták vehették át, mint Steve Reich vagy Pierre Boulez.