Hárommilliárdból újíthatják fel a zsinagógát

Sorsok Háza
Sorsok Háza holokauszt emlékközpont, józsefvárosi pályaudvar.
Vágólapra másolva!
Nincs akadálya a Rumbach utcai zsinagógafelújítás megkezdésének, a kormány hárommilliárd forinttal támogatja a projektet. A Sorsok Háza esetében ugyanakkor nincs előrelépés, lehet, hogy évekig tartó egyeztetés jön.
Vágólapra másolva!

Az Együttélés Háza nevű projekt keretei között újítják fel a Rumbach utcai zsinagógát. Sor került a szerződés aláírására, kiutalták az első részletet, írja a Magyar Hírlap.

Miközben megvalósulhat az Együttélés Háza, a botrányok övezte józsefvárosi Sorsok Háza ügyében nincs előrelépés, bár a ház elkészült. Korábban Lázár János egyértelmvű tette: a zsidó szervezetek egyetértése nélkül nem nyílhat meg a múzeum. Vagyis a kormány kész akár évekig is egyeztetni a múzeumról a zsidó szervezetekkel.

Egy terv van, az rossz

Korábban az emlékközpont tartalmáról a Schmidt Mária vezette közalapítvány készített előzetes tervet, ami viszont lesújtó kritikákat kapott, például a Magyar Tudományos Akadémia részéről.

Sorsok Háza holokauszt emlékközpont, józsefvárosi pályaudvar. Fotó: Bielik István - Origo

A Miniszterelnökség közölte a lap megkeresésére: az előzetes koncepció anyaga nem ösztönöz kritikai gondolkodásra, azok olyan vázlattervek, amelyek elsősorban a közös gondolkodás kiindulópontjául szolgálhatnak.

Ez ugyanakkor azt is jelenti, hogy nem vetik el a vázlatos tervet, hiszen "az előzetes koncepción túl a kormánynak más kiállítási koncepcióról nincs hivatalos tudomása, azt részére senki nem mutatta be."