Hőség, gorilla és bokszkesztyű: forgat a TV2

VV Éva, Majka, Ezek megőrültek
Vágólapra másolva!
Hamarosan új részekkel tér vissza a TV2 szórakoztató műsora, az Ezek megőrültek. A műsor házigazdái Tilla és Majka lesznek, akik a celebekkel már egy hete forgatnak. Az első hét játékosai több fotót megosztottak már élményeikről, ezekből szemezgettünk.
Vágólapra másolva!

A játékos szellemű hírességek idén is három fős csapatokban, egymás ellen mérkőznek meg. Az első két csapatot Aleska, illetve az egykori VV-lakó, Baukó Éva vezeti majd. A lányok az RTL Klub realityjében, a Celeb vagyok, ments ki innen!-ben is szerepeltek már együtt, ezúttal is egymás ellen küzdenek.

Ismét egymás ellen küzdenek, erről van egy erősen műanyag fotó Forrás: Sáfrány Emese / Instagram

"Olyan feladatokat kaptam, amik tőlem távol állnak, de sikerélmény számomra, mert azokkal is megküzdöttem. Két nap után sikerült ráhangolódnom a játékokra" - mondta el Aleska reggel a Mokkában.

Aleska a hőséget viselte nehezen Forrás: Sáfrány Emese / Instagram

Tilla és Majka is gyakran bejelentkeztek közösségi oldalaikon, először vezetnek közösen műsort a TV2 képernyőjén.

Látszólag hamar megtalálták a közös hangot Forrás: Till Attila / Instagram

Néhány képen a többi játékos is feltűnik, Növényi Norbert és L.L. Junior is fotózkodott egyet a feladatok közti szünetben. De ott lesz a képernyőn az Irigy Hónaljmirigy néhány tagja, versenybe száll a Zámbó család, ott lesz Varga Viktor, Bíró Ica és Cooky. Lesz olyan egykori sztárpár is a játékban, akik csak külön héten vállalták a forgatásokat, elkerülve a találkozást.

A hőségben szükség volt néhány szünetre az árnyékban Forrás: Majka / Facebook

Tilla közelebbről is megmutatja Növényi tetoválását követőinek.

"Ülünk a gorillával" - írja képe mellé Forrás: Till Attila / Instagram

A feladatokról egyelőre nem árulnak el semmit, de egyik posztjában VV Éva arról panaszkodik, hogy letörte az egyik körmét a nap végére. Meg is örökítették egy szelfivel.

VV Éva körmeit sajnálja Forrás: VV Éva / Facebook

Utolsó fotónkon épp az egyik játékos küzd a pályán sárga festékkel leborítva - vélhetően lesznek vicces jelenetek az új évadban is.

Tilla vidámabb, mint a festékes csapattag Forrás: Till Attila / Instagram