Las Vegas és Quebec City csatlakozna az NHL-hez

A szurkolók szeretnék, ha újra NHL-csapata lenne a városnak
Vágólapra másolva!
Két város, Las Vegas és Quebec City is otthont adna egy-egy csapatnak, amennyiben létszámemelés következne be az NHL-ben.

A liga kedden erősítette meg, hogy tárgyal a Las Vegas-i illetőségű milliárdossal, Bill Foley-val, illetve a Quebec City NHL-be kerülésére pályázó Quebecor média- és telekommunikációs csoporttal.

A szurkolók szeretnék, ha újra NHL-csapata lenne a városnak Forrás: AFP


A júniusi szezonzárón jelentették be a liga vezetői létszámemelési szándékukat, amely leghamarabb a 2017/18-as idénytől valósulhat meg. Az NHL-ben jelenleg 30 klub működik, ebből 16 a keleti, 14 pedig a nyugati főcsoportban játszik.


A számos profi bokszgálának otthont adó Las Vegasnak nincs csapata a négy nagy tengerentúli csapatbajnokságban (NHL, NBA, NFL, MLB), Quebec City pedig 1995 óta nem rendelkezik NHL-ben szereplő együttessel.