A Tesla alapítója osztogatásba kezdett

Tesla Model S elektromos autó töltőre téve New Jerseyben
A Tesla Motors Inc. Model S connected to a charger at the Short Hills Mall in Short Hills, New Jersey
Vágólapra másolva!
Ezer dollárt kap, aki új vevőt szervez be, és ugyanennyi üti a markát annak is, aki egy régi tulajdonosra hivatkozik vásárláskor. Elon Musk szerint ez a módszer sokkal hatékonyabb és olcsóbb a hagyományos autószalonos verziónál.
Vágólapra másolva!

Magyarországon műanyagedényt, dezodort, táplálékkiegészítőket forgalmaznak általában MLM-rendszerben. A módszer lényege, hogy az eladók maguk is vevők, és úgy juthatnak egyre több kedvezményhez - majd később jutalékhoz -, ha újabb és újabb eladóként is funkcionáló vevőt szerveznek a rendszerbe. A megoldás hírneve legalábbis kétes Magyarországon. Az MLM nem tilos, de piramisjáték szervezése miatt időnként előveszik a hatóságok ezeket a cégeket.

Osztogatja az ezreseket

A Tesla alapítója, Elon Musk most egy MLM-hez hasonló módszerrel szeretné felpörgetni az elektromos autók eladását. A Marketwatch azt írja, hogy a cégvezér ezer dollár (kb. 280 ezer forint) kedvezményt ad annak, aki egy korábban már vásárló autótulajdonostól kapott ajánlást mutat be, mikor megveszi új autóját.

Aki az ajánlást adta, az sem jár rosszul: következő vásárlásakor ő is kap egy ezrest, akár új autót vesz, akár szervizbe viszi a meglévő kocsit, vagy esetleg valami drága alkatrészt vásárol.

A tervet egy telefonos sajtótájékoztatón mondta el Elon Musk, aki szerint azért éri meg építgetni a hálózatot, mert pontosan ugyanennyibe, azaz kétezer dollárba kerül egy darab autó értékesítése egy szalonban is. "Ha kicsit rá tudunk feküdni a szájhagyomány útján történő eladásokra, akkor kevesebb üzletet kell nyitnunk a jövőben" - mondta a Tesla vezére.

Felpörgetnék az eladásokat Forrás: Emile Wamsteker—Bloomberg via Getty Images

Az ötlettel Musk kicselezné az üzleti modelljét támadó kereskedőket is. A Tesla ugyanis alapból nem ad autókat külsős kereskedőknek, akik aztán jutalék fejében értékesítik a járműveket, hanem saját üzletláncot épített. Néhány amerikai államban, például Texasban és Nyugat-Virginiában viszont ez tilos, muszáj kereskedőknek is megbízást adni. Az új módszer a gerillataktikánk része - mondta a tájékoztatón a cégvezér.

Jutalmak özöne

A Teslánál azért gondoskodtak arról, hogy ne legyen soha véget nem érő piarmisjáték a kedvezményrendszerből: egy Tesla-tulajdonos maximum 10 ajánlást oszthat ki. Aki legalább öt vásárlásban közreműködik, az meghívást kap az autógyár Gigafactory nevű nevadai üzemének megnyitójára. Ha valaki mind a 10 ajánlását sikerrel kiosztja - azaz a kedvezményezettek meg is veszik segítségével az autókat -, jogot nyer arra, hogy az új Model X egy felturbózott, a nagyközönség számára nem elérhető változatát vegye meg. Az extrákat ráadásul ingyen kapja.

Aki pedig elsőként osztja ki saját ajánlásai közül mind a 10 darabot, megkapja a limitált szériás modellt, teljesen ingyen.

Oldalazásban a részvény

Március vége óta szép menetelést mutatott be a részvény, ráadásul a júliusi meglepően jó szállítási adatok után az árfolyam betámadta a 280 dolláros szintet, ami akkor 10 havi csúcsnak felelt meg. Az előzetes autóértékesítési adatok szerint 11 507 darab S-modellt szállított le a cég a második negyedévben, ami 52 százalékos növekedésnek felel meg az előző év azonos időszakához képest, mely egyben vállalati értékesítési rekordot is jelent. A bejelentés meghaladta a menedzsment és a piac korábbi várakozásait is, így nem meglepő, hogy kilőttek a Tesla részvényei.

Azóta viszont oldalazásba csapott át a részvény kereskedése, láthatóan az augusztus 5-én este megjelenő gyorsjelentés számaira várnak a befektetők.

A Tesla részvényeinek árfolyammozgása az elmúlt egy évben Forrás: Investing.com, Investor.hu