Jobb hellyé akarja tenni Kínát Aj Vej-vej

Aj Vej-vej
Vágólapra másolva!
A világhírű rendszerkritikus képzőművész, Aj Vej-vej szerint a kínai hatóságok "szinte semmilyen" feltételhez nem kötötték útlevelének visszaadását, és szabad visszatérést ígértek neki az ország területére.
Vágólapra másolva!

Aj Vej-vej a múlt héten utazott Németországba, hogy meglátogassa Berlinben élő hatéves kisfiát és egészségügyi vizsgálaton vegyen részt Münchenben.

A képzőművésznek ez volt az első utazása azután, hogy a kínai hatóságok visszaadták 2011-ben elkobzott útlevelét.

Hat éves fiát látogatta meg Németországban Forrás: AFP/Goh Chai Hin

Aggódik a fiatalokért

A német Süddeutsche Zeitungnak adott interjújában Aj Vej-vej elmondta, hogy a kínai hatóságok ma már sokkal kedvezőbb hozzáállást tanúsítanak vele szemben.

- idézte a lap szerdai száma a művészt, aki hozzátette azt is, hogy jelenleg érezhető közte és szülőhazája hatóságai között egyfajta "bizalmi alap", amely nélkül nem is engedélyezték volna számára az utazást és műveinek kiállítását.

Elnézést is kértek tőle

A kínai politikai és társadalmi berendezkedést gyakran kritizáló 58 éves Aj Vej-vejnek szeptember 19-én nyílik tárlata a londoni Királyi Művészeti Akadémián.

A brit hatóságok a kért hat hónapos vízum helyett először csupán 20 napos tartózkodást engedélyeztek neki arra hivatkozva, hogy

a képzőművész nem utalt kérelmében büntetett előéletére.

Múlt pénteken azonban Theresa May belügyminiszter mégis utasította beosztottait a vízum kiadására, egyben bocsánatot is kért az "okozott kellemetlenségért".