Meghalt az egykori Batgirl

Batgirl Yvonne Craig
Vágólapra másolva!
78 éves korában elhunyt Yvonne Craig, aki a hatvanas évek Batman-sorozatában játszotta Batgirlt.
Vágólapra másolva!

78 évesen, Pacific Palisades-beli otthonában hunyt el Yvonne Craig. A színésznő mellrákja szövődményei miatt vesztette életét, két éve kezelték kemoterápiával, sikertelenül.

Legismertebb szerepét az 1966 és 1968 között futott Batmanben vitte,

a címszereplő, Adam West oldalán ő játszotta a könyvtárosból szuperhőssé vált Barbara Gordont, vagyis Batgirlt.

Yvonne Craig mint Batgirl Forrás: ABC

Pályáját a Monte-carlói balettintézet legfiatalabb tagjaként kezdte, pár év múlva pedig John Ford fia, Patrick felfigyelt rá, ennek köszönhette az 1959-es The Young Land című western női főszerepét. Az ötvenes évektől kezdve számos sorozatban is vendégszerepelt, a Batman után olyanokban, mint a Kojak, a Starsky és Hutch vagy A bűvész.

Elvis Presley oldalán is feltűnt az Unokatestvéri csókokban Forrás: TCM

1990 óta nem láthattuk semmiben, 2009-ben azonban még igent mondott a Nickelodeon felkérésére, és az Olivia című rajzfilmsorozatban kölcsönözte a hangját a nagymamának és más karaktereknek.