133 milliárd forintra perelnek egy tévésorozatot

Empire Terrence Howard
Vágólapra másolva!
Egy Jon Astor-White nevű férfi azt állítja, hogy az Empire írói ellopták az ötletét, 500 millió dollárra, vagyis nagyjából 133 milliárd forintnyi összegre perli az alkotókat és a stúdiót.
Vágólapra másolva!

Jon Astor-White beperelte az Empire készítőit, Lee Danielst és Danny Strongot, valamint a gyártókat, az Imagine Entertainmentet és a 21st Century Foxot. A vád plágium,

a férfi azt állítja, hogy az Empire az ő ötletén alapul,

a Daily Mailnek úgy nyilatkozott, hogy 75 százalékban megegyezik azzal, amit ő korábban írt.

Terrence Howard az Empire-ben Forrás: FOX

Astor-White-nak még 2007-ben volt egy sorozatötlete, amit King Solomon címmel tervezett megvalósítani, többek között Kanye West és Alicia Keyes szereplésével – és ugyanúgy egy lemezcég irányításáért folyó harcról szólt, mint az Empire. A férfi több produkciós cégnek is elküldte az ötletét, szerinte azok közül valamelyikben nyúlhatták le.

Az Empire-t egyébként harmadjára perelik hasonló okból, de Astor-White-nak sem ez az első bírósági ügye: 2000-ben azzal állt elő, hogy valójában az ő ötlete volt a Las Vegas Entertainment Hall of Fame megalapítása, csak aztán kihagyták belőle.