Nem lehet nem sírva fakadni

unwound
Vágólapra másolva!
Soha nem volt ilyen metsző az Unwound hattyúdala, érdemes mindenkinek újra felfedeznie.
Vágólapra másolva!

Az utóbbi években sorra adták ki az Unwound lemezeket remasterelve, és most elérkeztek a 2001-es utolsó albumhoz is, amit a Fact Magazine tett közzé.

Az Unwound az egyik legmegbecsültebb poszthardcore együttes, a Fugazi testvéreként szokták emlegetni.

Az utolsó albumukat pedig, ahogy a Fact is írja,

a gitárzene történetének egyik legnagyszerűbb hattyúdalaként szokták emlegetni,

amin hatalmasat ugrott az zenekar, és sikerült az akkoriban érdekesnek számító műfajok összegyúrni. Ennek megfelelően van itt a hardcore mellett zajongás, álmodozós posztrock és valamennyi matekolás.

Erre az albumra került a poszthardcore egyik legnagyobb himnusza is,

a Terminus, aminek a végén nem lehet nem sírva fakadni a gyönyörűségtől.

A szám egyébként elég jól be is mutatja, amit az imént összeírtunk. Majdnem tíz perces, de nehezen hiszem, hogy bárki elunná a felénél.

A többi dalért természetesen a Fact oldalát ajánljuk.