144 ezren látták, mit művelnek a kémek

Vágólapra másolva!
Ha az a jó kém, amely tevékenysége láthatatlan marad, akkor a Foglalkozásuk: amerikai hősei nem azok, hiszen közel 150 ezren követték kalandjaikat este 11 után, ráadásul egy kábeltévén. Jó nézettséggel nyitott itthon az Americans, az elmúlt évtized legjobb kémes, drámai sorozata.
Vágólapra másolva!

Felfelé megy a mai médialiftben Vidus Gabriella, az RTL-csoport vezérigazgatója: egyfelől csütörtök este ünnepelte az RTL Klub indulásának 18. évét, másfelől könnyen nyerte a főműsoridőt, egyes periódusokban fölényesen vezetett. Lefelé halad épp Hajdú Péter: a TV2-re visszatér a Frizbi, de a 18-49-es korosztálynál nagyon simán kikapott a Barátok közttől és A helyszínelőktől.

Felfelé megy viszont Matthew Rhys, a Foglalkozásuk: amerikai című sorozat egyik főszereplője, ez a Coolon ment, 8,7 százalék nézte teljes lakosságban, 7,4 a célcsoportban, ami a bőven a Cool napi átlaga fölött van. A sorozat amúgy kiváló, szovjet alvóügynökökről szól, akik az USA-ban tevékenykednek épp, amikor épp melléjük költözik egy FBI-os elhárító tiszt, és barátkozni próbál velük.

Nézzük fürgén a görbéket! Délelőtt, de inkább reggel világosan látszik a Mokka fölénye.

Forrás: Origo / Nielsen

A délutáni görbe olyan, mint egy ideges bölcsődés rajza: öt tévécsatorna is élre áll pár óra alatt.

Forrás: Origo / Nielsen

Este megint egyértelmű a grafikon, az RTL Klub vígan nyer: főképp az 1 perc és nyersz második felében, illetve a Barátok közt alatt nyomasztó a fölénye.

Forrás: Origo / Nielsen

A csatornák szerinti bontásban látható, hogy 3 százalékpontot vert riválisára az RTL Klub, és az is megfigyelhető, hogy a lényegesen kevesebb pénzből készülő Cool, a Film+ és a Comedy is megelőzi 18-49-ben az M1-et (amely nézettségének ráadásul jót tett a menekültválság), pláne a Dunát. A top 10-be befért még az RTL II és a Story4.

Forrás: Origo / Nielsen

Ha kíváncsi arra, hogy a Nielsen hogyan méri a tévétársaságok nézettségét, akkor kattintson ide.