Elözönlötték a magyarok idén a horvát tengerpartot

Adria, drágaság és tömeg az Adrián
Zsúfolt strand Vir szigetén
Vágólapra másolva!
Augusztus végéig több magyar turista járt Horvátországban, mint tavaly egész évben, és a növekedés üteme alapján év végéig a látogatók száma megközelítheti az elmúlt 20 év rekordját.
Vágólapra másolva!

Az év eddigi nyolc hónapjában már 404,5 ezer magyar turista járt Horvátországban, ahol 2,241 millió éjszakát töltöttek, a mutatók egyformán 17 százalékkal bővültek - mondta a Horvát Idegenforgalmi Közösség budapesti képviseletvezetője az MTI-nek. Marin Skenderovic közölte:

ez a horvát turizmus számára legfontosabb tíz küldő állam között a legnagyobb mértékű növekedés,

ugyanakkor az adatok már most meghaladják a tavalyi egész éves látogatottságot.

Zsúfolt strand Vir szigetén Forrás: Lantos Gábor

A múlt évben összesen 397 ezer magyar vendég 2,153 millió éjszakán át tartózkodott az adriai országban - idézte fel a turisztikai szakember. December végéig ugyanakkor minden bizonnyal meg is közelíti a 2005-ös rekordévet, akkor ugyanis 453 ezer magyar vendég 2,405 millió éjszakát pihent Horvátországban, és a mostani előrejelzések alapján

szeptemberben is több tízezer magyar vendéget várnak.

A hetedik helyen állunk

Horvátország az év eddig eltelt nyolc hónapjában 10,448 millió külföldi turistát fogadott, 7,8 százalékkal többet, mint a tavalyi hasonló időszakban. A vendégéjszakák száma 6,4 százalékkal emelkedve 60,078 millióra nőtt. Az eddigi nyolc hónap vendégszámát illetően jelenleg a 7. helyen állnak a magyarok, vendégéjszakák tekintetében pedig a 9. helyen.

Szavazzon!

Ön szerint melyik a jobb nyaralóhely?