Hajós András saját tévéműsort kapott

Hajós András interjú 2015
Vágólapra másolva!
Hajós András műsorvezető zavarba ejtő helyzetekbe hozza vendégeit a Comedy Central új műsorában. Az októberben startoló Készhelyzet-ben a színészi improvizáción múlik minden, senki sem tudhatja, mit hoz a következő perc.
Vágólapra másolva!

Az alkalmanként félórás Készhelyzet két blokkból áll, mindkét részben egy-egy meghívott, neves vendég néz szembe egy, az improvizációs képességeit kihívás elé állító feladattal. Rajta és az ösztönein múlik, hogyan keveredik ki a szürreális, vagy tőle teljesen távol álló helyzetből.

"Legyen szó zenei vagy szöveges improvizációról, ez a legőszintébb műfaj, amit nem lehet szerkeszteni vagy vágni. Olyan igazi pillanatok ezek, amik valóban megmutatják, ki mit tud kezdeni adott helyzettel.

Szeretem, amikor a valóság bent van a stúdióban,

és nem hiszem, hogy ez a fajta improvizáció megunható. Olyan, mint az oxigén, soha nem lesz elég belőle" - mondta Hajós.

Fotó: Hirling Bálint - Origo

"Stand-uposként abban hiszek, ha egy gondolat bent van a fejemben, akkor bíznom kell magamban annyira, hogy azt spontán adjam elő. Ez nem azt jelenti, hogy nem készülök fel, vagy nem gondolom végig, hogy miről szeretnék beszélni, de akkor vagyok magamra igazán büszke, ha olyat mondok, ami akkor és ott születik.

A stand-upos bármit csinál, közben jár az agya és a következő sztorin gondolkodik,

de míg van, aki lejegyzeteli az ötleteit, én magamban tartom azokat. A jegyzetfüzet kiiktatása egy jó szűrő: ami megmarad a fejemben, az valószínűleg a közönségnek is megmarad majd" - részletezte.