Vágólapra másolva!
A kapus Bogdán Ádámot is foglalkoztató FC Liverpool elleni rangadón térhet vissza szombaton a Manchester United kapujába David de Gea, az angol labdarúgó-bajnokság ötödik fordulójában.

A spanyol kapust a Real Madrid akarta leszerződtetni, de a két klub kicsúszott a nyári átigazolási határidőből, így a megállapodás nem jött létre. Louis van Gaal, a manchesteri együttes vezetőedzője az első négy fordulóban kihagyta a csapatból De Geát, mert úgy ítélte meg, hogy a jövőjét érintő pletykák miatt nem tud megfelelően koncentrálni a feladatára.

A kapus tavaly a Liverpool elleni meccs legjobbja volt,

remek védéseket mutatott be, a United pedig 3-0-ra nyert az Old Traffordon, ugyanakkor a holland tréneré eddig Sergio Romerónak adott lehetőséget.

De Gea pénteken 4+1 évvel hosszabbított Forrás: AFP/Paul Ellis

A De Gea-sztoriban pénteken váratlan fordulat történt, a kapus négy plusz egy évvel meghosszabbította szerződését.

"Boldog vagyok, hogy új fejezet kezdődik a unitedes karrieremben. Ez a klub különleges számomra, és tökéletes ahhoz, hogy tovább fejlődjek.

- nyilatkozta a kapus, aki 2011-ben igazolt az Old Traffordra, és azóta 175 mérkőzésen lépett pályára.

"David a világ egyik legjobb kapusa, elégedett vagyok, hogy hosszú évekig a csapat része lehet még" - mondta Louis van Gaal vezetőedző.

A mostani szezont mindkét csapat felemásan kezdte, négy meccsen hét pontot szerzett, és az Európa-bajnoki selejtezők előtt mindkettő csalódást keltő vereséget szenvedett. A Liverpool otthon kapott ki a West Ham Unitedtől 3-0-ra, míg a manchesteri Vörös Ördögök a Swansea City vendégeként veszítettek 2-1-re.

A listavezető Manchester City új klubrekorddal büszkélkedhet,

miután - az előző idényt is beleszámítva - sorozatban 10 bajnoki mérkőzésen győzött, százszázalékos mérlegét pedig szombaton, a jól rajtoló és egyelőre második Crystal Palace otthonában őrizheti meg.

A címvédő Chelsea az első négy találkozóján csupán négy pontot szerzett, regnáló bajnokként ilyen rossz rajtot csak a Blackburn Rovers vett az 1995/96-os idényben. José Mourinho együttesének most a fordulót nyitó összecsapáson az Everton vendégeként lesz esélye a javításra.

Az egyelőre csak hatodik, a kapus Petr Cechen kívül a nyáron senkit sem igazoló Arsenal az eddig mindössze két pontot szerzett Stoke Cityt fogadja ugyancsak szombaton.

Premier League, 5. forduló:
szombat:
Everton-Chelsea 13.45
Arsenal-Stoke City 16.00
Crystal Palace-Manchester City 16.00
Norwich City-Bournemouth 16.00
Watford-Swansea City 16.00
West Bromwich Albion-Southampton 16.00
Manchester United-FC Liverpool 18.30

vasárnap:
Sunderland-Tottenham Hotspur 14.30
Leicester City-Aston Villa 17.00

hétfő:
West Ham United-Newcastle United 21.00

Az állás:
1. Manchester City 4 10-0 12 pont
2. Crystal Palace 4 8-5 9
3. Leicester City 4 8-5 8
4. Swansea City 4 7-4 8
5. Manchester United 4 3-2 7
6. Arsenal 4 3-3 7
7. FC Liverpool 4 2-3 7
8. West Ham United 4 9-6 6
9. Everton 4 5-4 5
10. Southampton 4 5-5 5
11. Bournemouth 4 5-6 4
12. Aston Villa 4 4-5 4
13. Chelsea 4 6-9 4
14. Norwich City 4 5-8 4
15. West Bromwich Albion 4 3-6 4
16. Tottenham Hotspur 4 3-4 3
17. Watford 4 2-4 3
18. Stoke City 4 3-5 2
18. Newcastle United 4 2-5 2
20. Sunderland 4 6-10 2