Vágólapra másolva!
Salakpályán játssza a tenisz Davis-kupa döntőjét a házigazda belga és a brit válogatott.

A Nemzetközi Tenisz Szövetség szerdán jelentette be, hogy a november 27. és 29. között sorra kerülő finálét Gentben a 13 ezer néző befogadására alkalmas Flanders Expóban rendezik meg.

A világranglistán harmadik birt Andy Murray emiatt lehet, hogy kihagyja a november 15. és 22. közötti világbajnokságot,

mivel azt kemény borításon rendezik, és mint korábban elmondta, így nem tudna kellően felkészülni a salakpályás Davis-kupa-fináléra. A férfi versenyeket szervező ATP azonban figyelmeztette: kötelező elindulnia a vb-n.

A belga válogatott az argentin együttes 3-2-es legyőzésével az 1904-es finálét követően - ahol éppen a brit válogatottól kapott ki - másodszor szerepelhet a döntőben. A brit csapat - amely 37 év után jutott ismét a fináléba - az ausztrálokat múlta felül 3-2-re a legjobb négy között.