Imádni és gyűlölni is lehet a hasábburgonyát a hűtőpultból

sült krumpli
Sokat számít a vastagság is
Vágólapra másolva!
Fagyasztott krumplit azért vásárol az ember, azért ad ki háromszoros összeget, mert időt akar spórolni, a pucolás és a darabolás maceráját. A hasábburgonya elkészítésében viszont nem is az előkészítés a kellemetlen, hanem az olajban sütés, a bűz a konyhában, a kipattogó olaj. Az sem mindegy, hogy nem lehet otthagyni, állni kell mellette, utána öntögetni, félrerakni a használt olajat. Az áruházak hűtőpultjai mégis telis-tele vannak fagyasztott krumplival, tehát nyilván van rá igény. 
Vágólapra másolva!

A Serious eats magazin számolt be arról a meglepő tényről, hogy rengeteg étterem, nemcsak a gyorsbüfék, hanem a csúcsgasztronómiai vonalat képviselő helyek is használnak fagyasztott hasábburgonyát.

Szép, szabályos hasábok Forrás: Ács Bori

Döntésüket nemcsak azzal magyarázzák, hogy egy éttermi konyha számára rengeteg idő kézzel megpucolni és darabolni a krumplit, de azzal is az előkészített áru mellett érveltek, hogy

ezeknek megbízhatóbb, egyenletesebb és kiszámíthatóbb a minősége,

mint a friss krumplinak, ami állandóan ki van téve a környezet, a szállítási és tárolási körülmények ingadozásának.

Friss, ropogós, mégsem mind finom Forrás: Ács Bori

Milyenek a bolti szalmakrumplik?

A magyar boltok fagyasztóiban már találunk héjas és darabolt burgonyát is, sőt olyan is kapható, amit sütőben kell elkészíteni. Most kizárólag azokat a termékeket hasonlítottuk össze, amiket olajban sütésre szántak, és a klasszikus formájúra készítettek elő.

A Magyar Élelmiszerkönyv nem nagyon határozza meg ezt a termékkategóriát, csak olyan általánosságokat ír, hogy ne legyen zöld, foltos, és általában legyen krumpli jellegű.

Krumpli van belül, vagy mégsem? Forrás: Ács Bori

Az Aldi, a Lidl, a Tesco, a CBA és a Spar pultjait átrágva összesen hétféle zacskóval tértünk haza. A fagyasztott krumplik átlagosan a friss zöldség árának háromszorosába, néha négyszeresébe kerülnek. A teszt során különös figyelmet fordítottunk arra, hogy mindegyik burgonyát ugyanolyan friss és ugyanannyira forró olajban, ugyanannyi ideig süssük ki.

Vaktesztet végeztünk, a zacskókat számokkal jelöltük, majd a szalvétákat is, így márkától és csomagolástól is függetlenítettük magunkat.

Nem sóztunk, nem kecsöpöztünk, és melegen kóstoltunk.

Vakteszt Forrás: Ács Bori

Emberpróbáló teszt

Bár éhgyomorra álltunk neki a kóstolásnak, és mindegyik márkából csak egy-két szálat kóstoltunk meg, már a hatodiknál erős menekülési kényszer környékezett néhányunkat.

Voltak azonban olyan tesztelők, akik boldogan fogyasztották el a maradékot és az általuk választott kedvencből süttettek még egy adagot.

Míg egyikünk mindegyik terméket ehetetlennek minősítette, addig megengedőbb barátaink találtak egy-két elfogadhatóbbat köztük, sőt volt, aki egy fajtáért kifejezetten odavolt - meglepetésünkre nem a legdrágább lett a kedvenc.

Sokat számít a vastagság is Forrás: Acs Bori & Mondovics Peter

Az elején és a végén is a Spar végzett. A Budgeté az utolsó hely, de a jobbik burgonyájuk megcsípte az aranyat -

lapozzon a részletekért!