Ötszáz éves templom bukkant elő egy mexikói víztározóból

templomrom, Chiapas
Az 1773-1776-os pestisjárvány alatt vált néptelenné
Vágólapra másolva!
Ismét látható a dél-mexikói Chiapas állam egyik víztározójának mélyén lapuló, a gyarmatosítás korából származó templom, amely először 2002-ben bukkant elő azután, hogy a duzzasztógát 1966-os megépülésével elárasztotta a víz.
Vágólapra másolva!

A területet sújtó aszály miatt a Grijalva folyón található víztározó vízszintje 25 méterrel esett vissza. Ez a második alkalom, hogy a templom felfedte magát azóta, hogy a gát 1966-os befejezésekor az épületet elárasztotta a víz:

2002-ben olyan alacsony volt a vízállás, hogy a látogatók be is tudtak sétálni a templomba.

Kíváncsi turisták érkeznek

"Az emberek ünnepeltek. Idejöttek enni, pihenni, üzletelni. Szárított halat árultam nekik.

Nezahualcoyotl-víztározó, 2015. október 19. Bartolomé de las Casas spanyol misszionárius szerzetesei által a 16. század közepén épített templom romjai a dél-mexikói Chiapas államban lévő Nezahualcoyotl-víztározónál 2015. október 16-án. A tározó szintje több mint 20 méternyit csökkent az esőhiányos időjárás miatt, így válhatott láthatóvá a közel 600 éves templomrom Forrás: MTI/AP/David Von Blohn

Nagyokat sétáltak a templom körül" - idézte fel Leonel Mendoza helyi horgász, aki nap mint nap az erdőkkel és hegyekkel övezett víztározóhoz jár horgászni, ám az elmúlt napokban már kíváncsi utasok is csatlakoztak hozzá, hogy megnézzék a templom maradványait.

Az 1773-1776-os pestisjárvány alatt vált néptelenné Forrás: MTI/AP/David Von Blohn

A pestisjárvány idején hagyták el

A templomot egy csapat szerzetes építette Bartolomé de las Casas spanyol származású misszionárius vezetésével, aki a 16. század közepén érkezett a területre. Az épület 61 méter hosszú, 14 méter széles, a falai tíz méter, a harangtornya 16 méter magas.

Bartolomé de las Casas spanyol származású misszionárius vezetésével építették Forrás: MTI/AP/David Von Blohn

"A templom az 1773-1776-os pestisjárvány idején vált elhagyatottá" - mondta Carlos Navarete építész, aki a mexikói hatóságokkal együttműködve készített jelentést az épületről.