Néha pusztító a saját tükörképünkkel szembesülni

Sztárban sztár
Nehezebb feladat új karaktert adni az arcnak
Vágólapra másolva!
A Sztárban sztár a harmadik évaddal van képernyőn, több száz átváltozást végeztek már el a szakemberek. A színpadon csak a csillogó sminket, az átfestett bőrt, színes kontaktlencsét, körömlakkot, parókákat és a jelmezeket látjuk, de abba aligha gondolunk bele, hogy mekkora csapat dolgozik egy teljes héten át az átváltoztatáson. A kulisszák mögött maszkosok, stylistok, fodrászok nyüzsögnek - velük beszélgettünk.
Vágólapra másolva!

A Sztárban sztár versenyzői civil ruhában, smink nélkül érkeznek vasárnap reggel a stúdióba, az esti adás előtt órákkal megkezdődik a készülődés, az átalakítási tervek azonban már napokkal korábban, komoly csapatmunka során születnek. Az énekesek a sminkben vagy maszkban kezdenek, attól függően, hogy milyen szintű megújulásra van szükség, utána jön az öltöztetés, majd elkészül a frizura. Az Origónak erről a folyamatról meséltek a szakemberek, akik egész héten az átváltoztatáson dolgoznak.

Minden arc és karakter egyedi

Sipos Zita már az első évadban is ott volt sminkesként, de még mindig meg tudják lepni és kihívás elé tudják állítani a műsor készítői. "Nem könnyű ez a műfaj nekünk sem, holott rengeteg átalakítást végeztünk már. Minden feladat új, minden arc és karakter egyedi. Mikor ecsettel és festékkel azért dolgozunk, hogy valakinek a saját szépségét kiemeljük, jóval egyszerűbb a feladat, mint mikor ezekkel az eszközökkel új karaktert kell kihoznunk belőle."

Nehezebb feladat új karaktert adni az arcnak Forrás: TV2

Sokszor egész más előadó bőrébe kell bújni az énekeseknek, ami a nézőknek és nekik is érdekes látványt nyújt, a feladatot pedig a sminkes csapatnak kell megoldani. Egy hetük van rá, hogy mindenki új arcát megtervezzék, a sminket megálmodják, a festékeket kikeverjék, és pénteken, a kamerapróbán kipróbálják. Általában videoklipekből kivágott fotókat kapnak kézhez, és egy értekezlet keretében megbeszélik, hogy hogyan kellene megcsinálni a sminket.

Tóth Gabi Britney Spearsként vagy Wolf Kati Oroszlán Szonjaként elképesztően hasonlított, de nem lehet mindig ugyanazt a karaktert visszaadni a sminkkel vagy maszkkal. Karcsúbbat, magasabbat, kisebb fejűt nem tudunk csinálni senkiből, de mindent megpróbálunk, hogy a lehető legnagyobb legyen a hasonlóság."

Tóth Gabi sminkje különösen jól sikerült Forrás: TV2

Kezet és lábat is kell néha festeni

Ha a smink nem elég, akkor maszkot kapnak az énekesek, ennek felhelyezése két-három órát is igénybe vehet, de volt példa már arra is, hogy valaki négy és fél órát ült a maszkban. Két profi maszkmester dolgozik rajtuk, ők szintén az első évadtól részei a csapatnak. Rausch Bernadett és Volentics Ádám azt mesélte, hogy általában alkoholos festékekkel dolgoznak, aminek nagyon kellemetlen a szaga, így nem egyszerű kibírni a több órás készülődést.

"A kéz vagy a láb festése is a mi feladatunk, ha más bőrszínt kell adni, és az látszik is a produkcióban. Ha mondjuk, nagyobb orrot kell valakinek adni, azt mindenképpen mi csináljuk. Akire maszkot adunk, és még úgy kell sminkelni, akkor a sminkelést is mi fejezzük be" - mondták.

Két-három óra egy maszk felhelyezése Forrás: TV2

Mikor kiderül, hogy kit kell kihozni a fellépőkből, elkezdenek képet gyűjteni, és összehasonlítják, hogy kin mennyit kell változtatni. A már korábban elkészített gipszfejre elkezdik mintázni szobrászgyurmából a karaktereket, és amikor ez elkészült, vesznek róla negatívot, amihez öntőformát készítenek. "A gyurma eltávolítása után előkészítjük a formákat, és egy három komponensből álló szilikonból kiöntjük. Így készül el egy protézis, amelyet már rá lehet helyezni az emberre, majd mintázzuk, textúrázzuk a maszkot.

Nincs könnyű dolgunk, mert néha az adott sztár egyáltalán nem hasonlít arra, akit meg kell formáznia."

Nem egyszerű órákat ülni a maszkosok keze alatt Forrás: TV2

Nem könnyű beszerezni az extrákat

Ha az arc rendben van, mehetnek a stylisthoz, aki már korábban tudja a következő hetek átalakulásait, hogy megtervezhesse és csapatával megvarrhassa a ruhákat. Kisprumik Ádámék szintén értekezletet tartanak, hatan dolgoznak azon, hogy az élő adásban minden rendben legyen a ruhákkal. Mindenkinek megvan a maga területe, egyikük az anyagokért felel, más a varrásért, és megint más kolléga az, aki a díszítéseket helyezi fel. "Wolf Kati az utóbbi adásban Lady Gaga volt, a ruhájában több munkaóra volt, mint egy átlagos szettnél. Magyarországon nem egyszerű beszerezni azokat az extrákat, amik a külföldi fellépőknek természetesek, így gyakran csak hasonlót tudunk létrehozni" - mesélte.

Wolf Kati szettjében az átlagnál több munkaóra volt Forrás: TV2

A ruhákat sokszor kell átszabni, átfesteni, egyik sem olyan darab, amit a boltban le lehet akasztani a fogasról. "Janzka Kata csíkos öltönyét például mi festettük be, mert ilyen színben sehol nem lehetett öltönyanyagot kapni, nekünk kellett rányomatni.

mint például Boy George esetében. Megvannak a praktikák arra is, hogy kell az előadónak nagyobb testet adni, vannak kövérítő ruháink, amiket átformálunk a karakternek megfelelően. Elég melegek, de súlyuk nincs, a szivacsnál is könnyebb anyagból készülnek" - mondta.

A csíkokat a stylistok festették fel a ruhára Forrás: TV2

A ruhákról általában kevés szó esik a műsorban, noha nem egyszerű a stylistok munkája. Kisprumik Ádám szerint Magyarországon kevés divatértő van, sokan nem is gondolnak bele, hogy az öltözékekben mögött mennyi a munka. A szakmabeliek ezt tudják, és dicsérik is a Sztárban sztár csapatát, de a laikus többség jellemzően inkább azt gondolja, hogy a ruháknak csak ki kell szolgálniuk az előadóművészt.

Sok kísérlet előzi meg a végső formát

Fodrászok folytatják az átalakítást, ők a hajak mellett a bajszok, szakállak és szőrök felhelyezését végzik. A csapat vezetője Csöpike, akinek több mint negyven éves tapasztalata van szakmájában, az Operettszínház színpadán láthattuk már a műveit.

"A karakterhez igazítjuk, hogy műhajjal vagy igazi hajjal kell-e dolgoznunk. Azt a megoldást választjuk, ami a legkevesebb átalakítással elkészíthető, a parókákat festjük, göndörítjük, besütjük, vágjuk, mint az igazi hajat. Négyen készítjük el a frizurákat az adásokra, de előtte megbeszéléseken döntjük el, hogy kinek mi kerül a fejére vagy az arcára."

A szakállat és a szőröket is ők ragasztják Forrás: TV2

A legnehezebb férfi énekesből nőt csinálni, a fej nagysága miatt nehéz a hasonlóságot visszaadni. Noha vannak férfi és női parókák is, kísérteties hasonlóságra nem igazán lehet ilyen esetekben számítani. Gáspár Lacit többször láthattuk már az évadban nőként, több órát igényel ilyenkor a frizura felragasztása.

Férfi arcból nehezebb nőit varázsolni, mint fordítva Forrás: TV2

"Valamikor sok kísérlet előzi meg a végső formát, a zöld frizurát például sokat kellett színezni, és kizárólag műhajjal dolgozhattunk, hisz az eredeti előadó is azt viseli. A parókát nagyjából fél óra alatt tudják felhelyezni, egyes esetekben egy órás is lehet a procedúra a ragasztással" - mondta.

Sokat kellett színezni a műhajat, mire ilyen lett Forrás: TV2

Baby Gabit láthattunk kopaszon is az évadban, az ilyen fejeket speciális tudással lehet csak elkészíteni, nem is ért hozzá mindenki, ezt a stábból ketten tudják megcsinálni. A hajat teljesen alá kell dolgozni, hogy ne látszódjon, ami nagyobb hajtömeg esetében nem egyszerű feladat.

Az énekesek itt, a fodrászszekcióban szembesülnek végleges kinézetükkel (a zsűritagok az élő adásban látják őket először), a fodrász szerint ez a szituáció néha pusztító, néha felemelő. A szakemberek szerint mindenki hagyja magát, nincs türelmetlenkedés és hiszti, hisz ez is a show része, amit nem lehet megúszni.

A sminkszobában gyakran igyekeznek beleszólni a műveletbe, de hiába, az előre megtervezett mintákon és színeken már nem változtatnak. Sipos Zita azt mesélte, hogy szerinte

Ha a zsűritagoktól negatív kritikát kap egy énekes a kinézete miatt, vagy a kommentelők azt írják, hogy ez nagyon nem sikerült, akkor sem keserednek el, ha hoznak is rossz döntéseket, alapvetően elégedettek az eredménnyel - akárcsak az énekesek, akik minél szélsőségesebb átváltozáson mennek keresztül, annál jobban élvezik.