Lakatos Márk önkívületi állapotba került Hajósnál

Budapest Millok Tamás corporate photography céges portré eventphotography fotomillok portrait professzionális rendezvényfotózás world wide üzleti
Vágólapra másolva!
Hiába Lakatos Márk a Készhelyzet stylistja, ezúttal nem lehetett beleszólása abba, hogy milyen ruhában jelenik meg a nézők előtt, őt állította kész helyzet elé Hajós András.
Vágólapra másolva!

"Egy kollégámmal közösen öltöztetjük a meghívott vendégeket. Engem ő vett kezelésbe, a saját jelmezemet nem láthattam, gondosan elzárták előlem" - mesélte Lakatos Márk, akinek az öltőzőben bekötötték a szemét, hogy valóban meglepetésként érje a Készhelyzet.

Már az öltözőben bekötötték a szemét Forrás: Fotomillok/Millok Tamas

"Éreztem, hogy kabátot és csizmát is kaptam, de ennél többet nem tudhattam.

Amikor Hajós András megszólaltatta a jelenet végét jelző csengettyűt, alig emlékeztem valamire, a többieket kellett megkérdeznem: mi is történt itt valójában?".

Az utazás volt a téma

A szituációs gyakorlat témája az utazás volt, Lakatos Márk egyik nagy szenvedélye. A stylist jelenleg is Barcelonában tartózkodik, Mészáros Márta készülő új filmjének szereplőit öltözteti fel. Az egykori idegenvezető beszél spanyolul, így a latin világban feltalálja magát. "Hatalmas élmény volt például Kolumbiában forgatni.

pedig mindenhova elmentünk - még oda is, ahova nem kellett volna. Brazíliában is benéztünk a nyomornegyedekbe, a favelákba, ahova elméletileg nem szabadna belépni. A kulcs az, hogy meg kell találni azokat a helyi, vagy a helyet jól ismerő embereket, akik ki tudják tárni ezeket a kapukat. Ha valóban érdeklődsz az ott élők iránt és szót tudsz érteni velük, akkor nyert ügyed van" - részletezte.

Az utazás az este témája Forrás: Fotomillok/Millok Tamas

A Comedy Central új műsorában ismert embereket - színészeket, zenészeket, tévés személyiségeket - hoznak váratlan szituációba a Grund Színház improvizációs színészei. Nincsen előre megírt forgatókönyv, a vendég úgy alakítja a történetet, ahogyan akarja, vagy ahogyan tudja. Hajós András itt beszélt az Origónak a műsorról.

A Készhelyzet hétfőn 21.30-kor látható a Comedy Centralon.