A kreatívipar rápörög a cégfejlesztésre

Dr. Life, „Oldd meg! Légy kreatív!” - Vajon ez lehetséges? Így fejleszthető a kreativitás, gyerek, rajz
Vágólapra másolva!
Egyre több olyan kreatívipari vállalkozó van Magyarországon, aki a kockázati tőkét komoly alternatívaként látja cége növekedésének finanszírozásához. Néhány kritikus döntésre már a folyamat elején fel kell készülniük: ilyen az üzleti terv esetleges újraértékelése, a menedzsment változtatásának képessége, vagy a nemzetközi piacokra való kilépés személyi előfeltételeinek kezelése.
Vágólapra másolva!

Bővít és fejleszt a kreatívipar

A SZTA és a Design Terminál közös szakmai programjain közel 150 fő vett részt a Design Héten. A résztvevők körében elvégzett nem reprezentatív kutatás azt mutatja, hogy a szektorban igény van az edukatív jellegű programokra, illetve hogy az ágazatban számos, cégfejlesztést tervező vállalkozás keresi a lehetőségeket.

Egyre nagyobb arányban nyitottak a kreatívipari vállalkozók külső forrás bevonására.

A megkérdezettek háromnegyedének már van cége, és közel 60 százalékuk tervez valamilyen bővítést vagy fejlesztést a vállalaton belül. Mintegy 46 százalékuk igényelne kockázati tőkét, és felük élne különböző pályázati lehetőségekkel.

A kreatívipari vállalatok többsége fejlesztést és bővítést tervez Forrás: Thinkstock

Néhány évnyire a nemzetközi siker

Ma a kreatív iparban nagyon kevés olyan cég van, amely nemzetközileg sikeres lehet, és ennek legfőbb oka a nemzetközi piacon jegyzett menedzsment hiánya. A hazai elektronikai és mobilpiaccal ellentétben

a magyar divatiparnak még nem sikerült nemzetközi szinten átütő sikert elérnie.

Ehhez még legalább 2 évet kell várni, ennek azonban egyik legfontosabb feltétele, hogy a vállalkozás szakmai stábja nemzetközi kapcsolatokban is jártas szakemberekkel bővüljön.

Nehézségek a területen

A Design Héten előadó szakértők tapasztalatai alapján néhány döntés kritikus lehet a cégvezetők számára, főként, ha erre nem készülnek fel előzetesen.

Van az a helyzet, amikor kukába kell dobni az eredeti üzleti elképzelést.

Ha az üzleti terv nem váltja be a hozzá fűzött reményeket, a befektetőben felmerülhet, hogy lehúzza a redőnyt, vagy több lépcsőben megszerzi a tulajdon 90 százalékát, nem sok motivációt hagyva az alapítónak. Ehelyett, még ha nem is tűnik könnyűnek, meg kell próbálni meggyőzni a befektetőt egy új pénzügyi vezető, ügyvezető által kidolgozott üzleti elképzelés megvalósításáról.

A második körös tőkebefektető jó eséllyel a teljes menedzsmentet azonnal lecseréli. A globális piacon működő nemzetközi befektető komoly elvárásokat támaszt befektetése menedzsmentjétől, ugyanis a cég ekkor már magasabb szinteken mozog. A befektetés után így valószínűleg első dolga lesz, hogy a nemzetközi piacon jártas, képzett szakemberekkel töltse fel a menedzsmentet, az alapítóknak csupán a tulajdonosi pozíciót meghagyva. Épp ezért nagyon fontos alaposan utánanézni, kit is enged be az alapító a cégébe.

Tőkebefektetés három projektnek

A Széchenyi Tőkealap a Design Hét keretében felhívást intézett a finanszírozási forrást kereső hazai designipari vállalkozók felé.

A három legígéretesebb projekt gazdájával tárgyalásokat kezdeményeznek a tőkebefektetés lehetőségéről

– mondta el Csuhaj V. Imre, a Széchenyi Tőkealap-kezelő Zrt. elnök-vezérigazgatója. „A hazai tőkepiac legnagyobb kreatívipari cégportfóliójával rendelkező befektetőjeként elhivatottak vagyunk a hazai szektor fellendítése iránt, amelyhez a tőkekibocsátás mellett szakmai támogatást is nyújtunk” – tette hozzá.