Bukott szerző volt, vissza se hívták - majd milliomos lett

R. R. Martin
George R. R. Martin
Vágólapra másolva!
A Trónok harca írója elhasalt már egy dimenzióugrós projekttel, amely nyomokban emlékeztetett a Slidersre. Sok évvel később az ő regényeiből csinált óriási sikert az HBO.
Vágólapra másolva!

R. R. Martin, a Trónok harca írója nem volt mindig sikeres tévés fronton. Igaz, hogy írt forgatókönyveket az Alkonyzónába és a régi Szépség és a szörnyetegbe, de volt egy tér-időugrásról szóló ötlete, ami korai stádiumban elbukott.

Kitalált egy sorozatot, aminek Doorways volt a címe, ebben egy nő ide-oda ugrált a párhuzamos dimenziók között. Megismert egy orvost, akivel utána együtt utazgatott a különféle világokban. A Business Insider szerint az ABC-nek ez megtetszett, 1992-ben leforgattak egy pilotot, sőt, hat további részre is leadtak megbízást.

George R. R. Martin Forrás: AFP/Jason Merritt

„Felvettem hat írót, velük fél éven át fejlesztettük és csiszolgattuk a történetet, hogy minden készen álljon a hat rész leforgatásához. Vártuk a zöld jelzést, ami aztán soha nem jött" – emlékezett. A pilottal és a szövegkönyvekkel egy idő után

már házalni sem tudtak más csatornánál,

mert rövidre rá kijött a nagyon hasonló Sliders a FOX-on, és az ment is öt éven át.

Martin akkor elég közel volt hozzá, hogy kilökje őt a tévéipar. „Amikor a Doorways elbukott, és az többi sorozatterv, amelyen dolgoztam, nem jutott el a pilotfázisig, az emberek egy idő után már nem hívtak vissza telefonon" – panaszolta. 2015-ben ez a veszély már nem fenyegeti, bár a rajongói kissé lassúnak találják munkatempóját: igaz, hogy ezeroldalas regényeket ír, de a Sárkányok tánca 2011-es, azóta nem jött az új kötet.