Szandi egyetlen dolgot kért Tóth Gabitól

Szandi: "Nem szeretem, ha semmi nincs a szavak mögött"
Vágólapra másolva!
Vasárnap lesz a Sztárban sztár döntőjének első fordulója, az énekesek korábbi versenyzőkkel is duetteznek. Tóth Gabi partnere Szandi lesz, Shakira és Rihanna közös dalát fogják előadni.
Vágólapra másolva!

Szandi kicsit fél, ugyanis a szám klipje, amit a színpadon is meg akarnak jeleníteni, elég vad neki, a két énekesnő lenge ruhában simogatja egymást az ágyon. Örült a felkérésnek, a közös munkát is élvezi. "Olyanok vagyunk, mint a nővér és az ő rakoncátlan húga. Mikor felhívtak, először örültem, aztán mondták, hogy erről a klipről lenne szó. Amikor kinyitottam a kis laptopom és megnéztem otthon, csak néztem, hogy úristen, hogy fogom én ezt megoldani úgy, hogy másnap be tudjak menni az iskolába."

"Egy ilyen ágyon vonaglós, nagyon szexis dolog, ledobjuk a ruhát" - mondta a Mokkában a produkcióról. Úgy véli, meg kell találni a határvonalat, hogy ne legyen sok, amit csinálnak, de mégis átjöjjön a klip hangulata.

Szandi lesz Tóth Gabi partnere a döntő első fordulójában Fotó: Margitay Klára/Life.hu

A közös próbákat nagyon élvezi, egy dolgot kért csak a partnerétől: "Gabi, nehogy megsimogasd a fenekemet úgy, ahogy a klipben csinálják, én se fogom a tiedet." Mint elmondta, a műsor koreográfusa mindent megtesz a jó eredményért, a hangjuk pedig szerinte jól szól együtt.