Teljesen megújult Magyarország ikonikus tájegysége

Ökoturisztikai fejlesztések a Hortobágyon
A Hortobágy folyón átívelő új gyalogoshíd
Vágólapra másolva!
Több mint kétmilliárd forintos ökoturisztikai beruházás fejeződött be a Hortobágyon.
Vágólapra másolva!

A projekt keretében kialakítottak egy turistautat, amely Hortobágy település és Hortobágy-halastó, illetve a pusztai állatpark között épült meg - mondta Medgyesi Gergely Árpád, a Hortobágyi Természetvédelmi és Génmegőrző Nonprofit Kft ügyvezetője. A fejlesztések között szerepelt

a Kungyörgyi telepen a régi víztorony felújítása és átalakítása kilátóvá,

valamint egy kerékpáros és turista pihenőhely létrehozása a Hortobágy-Halastó felé vezető turistaút mentén. A Mátai Ménes területén épületeket újítottak fel, valamint megépült egy új látogatóközpont, amelyben ménestörténeti kiállítás, kocsimúzeum, oktatóterem és helyi kézművesek műhelyei is teret kaptak - sorolta az igazgató.

Olajos Péter, a Hortobágyi Nemzeti Park igazgatóhelyettese hozzátette:

a beruházás keretében új gyalogoshidat építettek a Hortobágy folyón a vízi színpad mellett,

párhuzamosan a Kilenclyukú híddal. A pusztai állatpark széles szolgáltatáskínálatát több családbarát elemmel, például baba-mama szobával és jellegzetes hortobágyi állatokat mintázó pusztai játszótérrel bővítették, de megújult a központi épületben található kiállítás is, amelynek témája a hortobágyi juhászság élete és mindennapjai.

A háttérben a Hortobágy folyón átívelő új gyalogoshíd Forrás: MTVA - Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap/Czeglédi Zsolt

Perpék Mónika, a Hortobágyi Halgazdaság Zrt. képviselője arról számolt be, hogy Hortobágy-Halastó területén

játszótér, fűzlabirintus, madáretető-tó és madárgyűrűzéshez használt úgynevezett Helgoland-háló épült,

valamint hat madármegfigyelő les újult meg. A Borsósi-halastó területén további egy madármegfigyelő les létesült a projekt keretében. A Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság Látogatóközpontjának emeletén egy interaktív kiállítás jött létre az igazgatóság címerállataként ismert daru bemutatására.

Az Európai Unió is támogatta

A fejlesztésben konzorciumi formában vett részt a Hortobágyi Természetvédelmi és Génmegőrző Nonprofit Kft., a Hortobágyi Nemzeti Park és a Hortobágyi Halgazdaság Zrt. A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósult meg.

A Hortobágy folyón átívelő új gyalogoshíd Forrás: MTVA - Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap/Czeglédi Zsolt
A Hortobágy folyón átívelő új gyalogoshíd Forrás: MTVA - Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap/Czeglédi Zsolt

Szavazzon!

Ön szerint érdemes ennyi pénz fordítani erre?