Király Viktor visszatér az amerikai Voice-ba

Király Viktor
Vágólapra másolva!
Az énekes is ott lesz az amerikai tehetségkutató fináléjában, ahol a Coldplay és Justin Bieber is színpadra áll majd.
Vágólapra másolva!

Király Viktor szépen menetelt előre a tehetségkutatóban, egy alkalommal Gwen Stefani lopta el Adam Levine-től -megmente ezzel a kieséstől-, így élő adásban is megmutathatta magát. Bár a fináléig versenyzőként nem jutott el, ő is ott lesz a többi kiesett énekessel és a sztárvendégekkel a The Voice színpadán, ezt közösségi oldalán osztotta meg a rajongóival.

Király Viktor még egyszer színpadra áll majd Forrás: The Voice

A Megasztár-győztes korábban azt mesélte az Origónak, hogy mivel itthon már megnyert egy tehetségkutatót, úgy érezte, neki jobban kell bizonyítania.

Én már felépítettem valamit Magyarországon, amit könnyen elveszthettem volna, ha nem nyújtok magas színvonalú teljesítményt külföldön. Nagyot ártott volna, ha az első körben kiesek" - mondta.