Már 211 ezer magyarnak van jegye az új Star Warsra

Star Wars: Az ébredő Erő
Vágólapra másolva!
Csütörtökön délelőtt vetítették le a magyar sajtónak a Star Wars: Az ébredő Erő-t, pár órán belül meg is érkezik a kritikánk, addig elöljáróban annyit elárulhatok, hogy a film pontosan olyan lett, amilyennek lennie kellett. A közönség először ma éjféltől ülhet be a hetedik epizódra, de már október 19-e óta lehet elővételben jegyeket vásárolni a vetítésekre. A film magyarországi forgalmazója, a Fórum Hungary munkatársától megtudtuk, hogy tegnap éjszakáig eddig több mint 211 ezren váltottak jegyet a Star Wars 7-re.Star Wars: Az ébredő ErőForrás: Fórum Hungarymiddleoff644269Ez nem azt jelenti, hogy ennyien már biztosan megnézik a filmet az első hétvégén, mert a múlt hét óta egészen december 30-ig lehetett jegyet venni, de várhatóan a nyitóhétvégi nézőszám is kiemelkedően magas lesz. Ahhoz, hogy az idei rekorder legyen a hetedik epizó, több mint 209 205 embernek kell, hogy megnézze péntek és vasárnap között, ugyanis ennyi nézőt gyűjtött be a 2015-ös eddigi csúcstartó, a Minyonok című animációs film.2015 legmagasabb nyitóhétvégi nézőszámai MagyarországonMinyonok - 209 205 nézőA szürke ötven árnyalata - 182 165 nézőBosszúállók: Ultron kora - 148 882 nézőHalálos iramban 7 - 136 568 nézőJurassic World - 114 495 nézőHa ennél is ambiciózusabb Az ébredő Erő, és csak minden idők legnagyobb nyitásával elégszik meg, akkor közel negyedmillió nézőig meg sem szabad állnia.Minden idők legmagasabb nyitóhétvégi nézőszámai MagyarországonCsillagok háborúja II: A klónok támadása (2002) - 248 934 nézőCsillagok háborúja III: A Sith-ek bosszúja (2005) - 244 440 nézőTerminátor 2 - Az ítélet napja (1991) - 220 058 nézőCsillagok háborúja I: Baljós árnyak (1999) - 212 136 nézőMinyonok (2015) - 209 205 nézőA világ tizennégy országában már szerdán elkezdték vetítetni a mozik a Star Wars 7-et, például Olaszországban, Franciaországban, Svájcban, Törökországban, a Benelux államokban, és a skandináv országokban. Ezek közül a franciaországi nyitónapi számok már be is futottak: ott minden idők második legmagasabb eredményét produkálta a film, csak szerdán közel félmillióan ültek be rá. Az ébredő Erő a franciáknál egyedül a SPECTRE című legutóbbi Bond-filmet nem tudta megverni, ami hihetelenül sok, több mint 850 ezer nézőt gyűjtött be a nyitónapján, viszont azt a filmet munkaszüneti napon mutatták be, míg az új Star Wars-t egy rendes munkanapon.Dühös bálna helyett a Star Warst néznék már az amerikaiakhttp://www.origo.hu/filmklub/blog/boxoffice/20151213-a-duhos-balna-helyett-a-star-warst-neznek-mar-az-amerikaiak-boxoffice-a-tenger-sziveben-a-nagy.htmlA Star Wars el fogja söpörni a karácsonythttp://www.origo.hu/filmklub/blog/boxoffice/20150827-a-star-wars-el-fogja-soporni-a-karacsonyt-az-ebredo-ero-jurassic-world-j-j-abrams.htmlMár 42 ezer magyarnak van jegye a Star Wars 7-rehttp://www.origo.hu/filmklub/blog/hir/20151021-mar-42-ezer-magyarnak-van-jegye-a-star-wars-7-re-az-ebredo-ero-jegyelovetel-harrison-ford-mark.html
Vágólapra másolva!