Márciusban is volt már szilveszter

kínai újév
Kínában hatalmas hagyománya van az újévi ünneplésnek
Vágólapra másolva!
A világtörténelem folyamán a különböző civilizációk mindig máskor ünnepelték az újév napját, általában különböző vallási szokásokhoz, naptárakhoz vagy asztronómiai szabályosságokhoz kötve. Ezért szilveszter napja, azaz az óév búcsúztatása sem mindig télre esett, a változatos ünnepségekkel tarkított megújulás ünnepét már szinte minden évszakban megtartották.
Vágólapra másolva!

Az első újévi ünnep, amelyet ismerünk, négyezer évvel ezelőtt történt: az ókori babilóniaiak a tavaszi napéjegyenlőséget követő első újhold idejére számolták az óév búcsúztatását és az új év eljövetelét, amelyet egy 11 napos fesztivállal köszöntöttek.

Oroszlán az Akítu-templomig vezető felvonulási úton Forrás: Wikimedia Commons

Ezt Akítu ünnepének nevezték el, amely során megünnepelték azt is, hogy az égi isten Marduk legyőzte a gonosz tengeristent, Tiamatot. A fesztiválnak nem csak vallási, de politikai jelentősége is volt: ekkor koronázták meg az új királyokat, vagy újították meg a régiek uralkodói státuszát.

Akítu ünnepe

Az Akítu mezopotámiai, akkád és sumér ünnep is volt egyben,

az asszírok mai utódai még mindig ezen a néven ünnepelik az újévet.

Az Asszír Birodalom idején egész Mezopotámiában kötelező volt megtartani, az Óperzsa Birodalom idején azonban elmaradt, amikor Assur és Babilon elnéptelenedett. Legközelebb a 20. században támadtak fel az Akítu szokásai; az ősi kultúra feltámasztására először az Egyesült Államokban élő asszír leszármazottak ünnepelték meg, ma már pedig Törökországban is elfogadott ez az ünnep.

Dombormű Mardukról, amely ma a Louvre-ben látható Forrás: Wikimedia Commons

Az egyiptomi újév

Az ókori Egyiptomban az újévet a Nílus vízmozgásához kötötték: az áradáskor búcsúztatták az óévet, ami egybeesett a Szíriusz csillag 70 napi hiátus utáni felemelkedésével (ez a csillag a téli égbolt legfényesebb csillaga az északi féltekén). Az ókori Egyiptomnak ez az ünnepe,a Wepet Renpet különösen a szegényebb rétegek között volt népszerű, hiszen a

mezőgazdasági ciklusokhoz igazodott:

három évszakot különböztetett meg (a telet, a nyarat és az áradást), amely így a korábbi helyi fesztiválokkal is szinkronba került.

Illusztráció a Wepet Renpet ünnepléséről Forrás: Pinterest

A kínaiak nem számolják az éveket

A kínai újév a mai napig a téli napforduló utáni második újhold idejére esik, amely általában valahol január 21 és február 20 körül következik be. Az ókori Kínában ilyenkor az ősök tiszteletét és az istenek imádását helyezték a középpontba. A kínaiak nem igazán számozzák az éveket, de ha mérni kell valahonnan, azt hagyományosan a Kr. e. 3. évezredből, a Sárga Császár uralmának kezdetétől teszik, aki az ókori kínai mitológia egyik legjelentősebb uralkodója és kultúrhérosza. Ez sem jelent pontos időpontot azonban, sőt, különböző naptárkutatók különböző éveket jelölnek ki elsőnek,

így 2016 a kínai időszámítás szerint vagy a 4714, a 4713 vagy pedig a 4653. év lesz.

Január 1-jét a rómaiaknak köszönhetjük

Január 1-je először a rómaiaknak köszönhetően lett az újév napja. A korai római naptár 10 hónapból, azaz 304 napból állt, és március hónappal kezdődött. A legenda szerint ezt még Romulus, Róma megalapítója vezette be a Kr. e. 8. században.

Romulus, Róma alapítójnak győzelme Acron felett (1812-es festmény) Forrás: Wikimedia Commons

A mondák szerint Numa Pompilius, a mitikus uralkodó adta hozzá a Januarius és a Februarius hónapokat a naptárhoz. Az évszázadok alatt azonban ez a számítási módszer elcsúszott, és Julius Caesar, tudósaival tanácskozva úgy döntött, Kr. e. 46-ban bevezeti a Julián-naptárat – ennek már január 1-je volt az első napja, amellyel Janus istent dicsőítették,

aki két arcával egyszerre visszanéz a múltba, és előre is tekint a jövőbe.

Később, a középkor során különböző keresztény egyházi vezetők a vallási jelentőségére való tekintettel december 25-re (Jézus születésének hivatalos napjára) vagy március 25-re (a Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepe, amikor Jézus megfogant) helyezték át az újév kezdetét, de XIII. Gergely pápa végül 1582-ben visszaállította január 1-re az év kezdő időpontját, ahogy ma is ismerjük.

Bronzpénz Janus kétarcú képmásával Forrás: Wikimedia Commons

Az első római naptár összeállítását tükrözik egyébként a még ma is használatos hónapneveink: a septern (szeptember) latinul például hetet, az octo (október) nyolcat, a novem (november) pedig kilencet jelent.

Ma is mindig máskor ünneplik

A nem a nálunk használatos Gergely-naptár szerint élő országokban még ma sem mindig január 1-re esik az újév. Etiópiában például szeptember 11-én ünneplik, és Enkutatash-nak hívják, amely a nyári esős évszak végét jelenti. Kambodzsában április 13-ról 14-re virradó éjszaka búcsúztatják az óévet,

az ünneplés pedig 3 napig tart:

az első napot Moha Songkrannak, a másodikat Virak Wanabatnak, az utolsót pedig Virak Loeurng Saknak hívják. Koreában Seollal az újév neve, és a holdnaptár első napját jelöli, de ugyanígy ünneplik a Gergely-naptár szerinti január 1-jét is. Thaiföldön április 13. és árpilis 14-e között vált az óév újévre, a helyiek Songkrannak hívják az ünnepet, és hagyományosan vizet fröcskölnek egymásra a megtisztulás és a jó szerencse jegyében.

Thaiföldön mindenkit vízzel locsolnak, hogy megtisztuljon az újévre Forrás: Wyndham Hollis

A vietnámi újév is a holdhoz köthető, a legfontosabb és legünnepeltebb nemzeti tradíció, január 20. és február 20. között tartják valamikor, és a tavasz eljövetelét köszöntik vele. Az iszlám újévet saját holdnaptáruk alapján ünneplik a hívők, amely mindig máskorra esik, ahogyan az év indulását jelző hónap, a Muharram is.

Terület- és vallásfüggő ünnepek

A Nowruz az iráni naptár kezdetét jelöli, és a csillagászati tavaszi napfordulóra esik, azaz március 21-re. A Nowruzt már majdnem 3000 éve ünneplik a környéken, sőt, nem csak itt – a Balkán egy részén, Közép- és Dél-Ázsiában, valamint Északnyugat-Kínában is jelentős tömegek tartják ilyenkor az óévbúcsúztatást.

Kínában hatalmas hagyománya van az újévi ünneplésnek Forrás: Flickr / Iqremix

A Rosh Hashanah, azaz a zsidó újév mindig valamikor szeptember és október közé esik, de a Gergely-naptárban nehéz behatárolni szabályosan. Indiában még az országon belül is több alkalommal ünneplik az újévet, attól függően, hogy éppen melyik területen melyik hagyomány dívik. Sír Lankán az aratási szezon lezárását ünnepelik az óév búcsúztatásával, Bak hónapjában, április 13-án vagy 14-én.