Vágólapra másolva!
Letelt hétfőn az FC Barcelona labdarúgócsapatának kizárása az átigazolásokból, ezért a tavaly nyáron szerződtetett Arda Turan és Aleix Vidal szerdán bemutatkozhat a Bajnokok Ligája-címvédő színeiben.

A katalán klubot 2014 áprilisában büntette meg a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA), majd augusztustól egy évre kizárta a hazai és a nemzetközi átigazolásokból, mivel az egyesület 2009 és 2013 között több 18 év alatti játékos megszerzésekor megsértette a fiatalkorúak szerződtetésére vonatkozó szabályokat.

Arda Turan (j) eddig csak edzhetett a Barcelonával, most már pályára is léphet Forrás: AFP/Lluis Gene


A Barcelona a tavaly januári és a nyári átigazolási időszakban eladhatott játékosokat, de igazolásra nem volt lehetősége, ráadásul 450 ezer svájci frankos bírságot is kapott, és a FIFA a spanyol szövetséget is megbüntette 500 ezer svájci frankra.

A 7-es és a 22-es beállhat

A 28 éves török szélső, Arda Turan az Atlético Madridtól, a 26 éves spanyol jobbhátvéd, Aleix Vidal pedig a Sevilla csapatától szerződött a Barcához tavaly nyáron, de a klub büntetése miatt eddig nem zárulhatott le az átigazolásuk, tehát mérkőzéseken nem játszhattak és mezszámuk sem volt.

A klub honlapjának beszámolója szerint Turan a 7-es, Vidal pedig a 22-es számú mezt kapta. A két játékos hétfőn a 10 ezer érdeklődő előtt megtartott nyílt edzésen bemutatkozott a szurkolóknak, és a szerdai, Espanyol elleni Király Kupa-meccsen már pályára is léphet.