Magyarország aranyérmes az európai úti célok között

Turisták Budapesten 2014 augusztusában
Vágólapra másolva!
Magyarországon regisztrálták a legnagyobb növekedést a nemzetközi turistaérkezések számában a 2015-ös évről rendelkezésre álló legfrissebb adatok szerint, a nemzetközi turizmusban legjelentősebb európai úti célok közül.
Vágólapra másolva!

A Turisztikai Világszervezet (UNWTO) 2015 decemberi jelentése (World Tourism Barometer) szerint a világon 4,4 százalékkal, Európában 5,1 százalékkal, a kelet-közép-európai régióban 6,6 százalékkal, Magyarországon pedig 19,1 százalékkal nőtt a nemzetközi turistaérkezések száma 2015 első háromnegyed évében. A turisták számának növekedését tekintve ezzel Magyarország került a dobogó legfelső fokára a legjelentősebb európai úti célok közül.

Turisták Budapesten Forrás: Szabó Gábor

A 19,1 százalékos növekedés azt jelenti, hogy

Magyarországon több mint a világátlag négyszeresével nőtt a nemzetközi turistaérkezések száma.

Az UNWTO TOP 50-es listáján szereplő Európai országok közül a második legnagyobb növekedést (13,3 százalék) Szlovákiában mérték, a bronzérmes pedig Írország lett 12,8 százalékkal. Csehországban 8,5, Ausztriában 6,4, Lengyelországban pedig 5 százalékos bővülés volt a vizsgált időszakban a nemzetközi turistaérkezések számában.

Abszolút értékben a Magyarországra érkező többnapos látogatók száma 11,0 millió fő volt 2015 első háromnegyedévében, akik 95,6 milliárd forintot, forintban számítva 15,2 százalékkal többet költöttek a vizsgált időszakban.