Vágólapra másolva!
A német szurkolók Dárdai Pált, a Hertha BSC labdarúgócsapatának vezetőedzőjét választották a legjobb trénernek a Bundesliga őszi szezonjában.

A bundesliga.de szerint a liga hivatalos Twitter-oldalán indított voksoláson a 39 éves magyar szakember

a német szavazatok 44 százalékát begyűjtve végzett az élen,

megelőzve André Schubertet (20 százalék, Borussia Mönchengladbach), Thomas Tuchelt (19 százalék, Borussia Dortmund), valamint Josep Guardiolát (17 százalék, Bayern München).

A nemzetközi voksoláson harmadik lett Forrás: AFP

A Bundesliga nemzetközi Twitter-oldalán indított voksoláson Tuchel nyert (40 százalék), Guardiola (36 százalék) második lett, Dárdai (13 százalék) harmadikként végzett.

A két szavazás összesítése alapján Tuchel lett az ősz legjobb edzője

(31,6 százalék), Guardiola (28,4) és Dárdai (25,5) előtt. A német szurkolóknak indított voksoláson 13 232, míg a nemzetközi szavazáson 19 662 Twitter-felhasználó vett részt.

Dárdai tavaly februárban vette át a Hertha irányítását, majd miután benntartotta a csapatot az élvonalban, nyáron megerősítették pozíciójában. A berlini együttes 17 forduló után a harmadik, Bajnokok Ligája-indulást érő helyen áll a Bundesliga mostani szezonjában.