Milliárdos vakmerőség

Lovejoy,  C/2014 Q2 (Lovejoy), csóva, üstökös
A C/2014 Q2 (Lovejoy) üstökös Salgótarján közeléből fotózva 2015. január 13-án este. A január 30-án napközelbe kerülő égitest tiszta égen akár szabad szemmel is látható
Vágólapra másolva!
Egy 30 alatti milliárdos, az amerikai befektetői piac üstököse úgy döntött, kiszáll a bombabiztosból és felépít egy céget a nulláról.
Vágólapra másolva!

A Pacific Investment Management Company LLC a világ egyik legjelentősebb befektetési vállalata,

több millió ügyféllel dolgoznak,

12 országban van 13 képviseletük, összesen mintegy 2000 ember foglalkoztatnak. Illetve január eleje óta már csak mintegy 1999-et: Hao Zou, az üstökösük, aki idén ötödször fért fel a Forbes szuperelit „30-an 30 alatt” listájára

a teljes bizonytalanságot választotta a topvállalattal szemben.

Hao Zou Forrás: Hao Zou / LinkedIn

Hao Zou, aki a Stanfordon mindössze három év alatt szerzett mastert közgazdaságból és PhD-t mérnöki tudományokból, akit „gamechangerként” emlegetnek – vagyis az alapstruktúrát forradalmasította –, az Americas Portfolio bizottság legfiatalabb tagja, globális portfoliókezelőként erősítette a pénzügyi óriás csapatát.

Mintegy 20 milliárd dollár értékű kötvény felett diszponált ötödmagával.

A váltás oka, hogy Zou startupkodni kezd. A vállalkozás még nem több tervnél – fókuszban

a mesterséges intelligencia, illetve annak új szerepe a pénzügyi elemzésben.

A csapatát más csapatok krémjéből fogja összeválogatni, könnyen lehet, hogy szoftverfejlesztői előző munkahelye a Google lesz-volt.

A Lovejoy üstökös Forrás: MTVA/Komka Péter

Zou január 6-án a LinkedInen köszönte meg a masszív támogatást, a Forbes-helyezést, egyben

bejelentette, hogy az új évben magasabbra lő:

„A nulláról szeretnék felépíteni egy világszínvonalú céget a pénzügyi technológia élvonalában”, írja, és persze azt, mindez „szuperizgalmas” lesz.