Vágólapra másolva!
Az Oklahoma City Thunder a tripla-duplát elérő Russel Westbrook vezérletével győzte le a Miami Heat csapatát az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság vasárnapi játéknapján.

A 27 éves irányító 13 pontot dobott, 15 gólpasszt adott és 10 lepattanót szerzett, ezzel szezonbeli ötödik, pályafutása 24. tripladupláját érte el. A 25 pontos különbséggel nyerő, sorozatban negyedik sikerét elkönyvelő Oklahoma City legeredményesebb játékosa nem ő, hanem a 24 pontig jutó Kevin Durant volt.

A San Antonio ezúttal a Dallast győzte le magabiztosan, így továbbra is veretlen hazai pályán, összességében pedig 11 sikernél jár sorozatban. Bár

a Spurs 112 pontot szerzett, játékosai közül senki nem jutott 20 pont fölé.

A denveri Pepsi Center közönsége 255 pontot hozó mérkőzést láthatott, amely ráadásul a házigazda Nuggets sikerével zárult. Az olasz Danilo Gallinari 23 ponttal járult hozzá az Indiana legyőzéséhez.

A Minnesota 30 pontos különbséggel diadalmaskodott a Phoenix felett, ezzel lezárta kilenc mérkőzésből álló vereségsorozatát. A nyugati főcsoport utolsó helyén álló Los Angeles Lakers együttesét ezúttal a Houston győzte le.

Eredmények:
Minnesota Timberwolves-Phoenix Suns 117-87
Oklahoma City Thunder-Miami Heat 99-74
San Antonio Spurs-Dallas Mavericks 112-83
Denver Nuggets-Indiana Pacers 129-126
Los Angeles Lakers-Houston Rockets 95-112