Kiárusítás a luxuspiacon, most lehet vásárolni

befektetés csillogás luxus hangulat divat
Vágólapra másolva!
Akár kétszámjegyű növekedéssel is robbanthatnak az európai luxuspiac nagyágyúinak részvényei a következő 12 hónapban – mondja a Goldman Sachs. A befektetési bank azonban arra is figyelmeztet, hogy a vállalatok eladásai lassulhatnak 2016-ban.
Vágólapra másolva!

Mintegy 20 százalékos növekedést vár a Goldman Sachs a luxusszektortól az elkövetkező 12 hónapban, miután az elmúlt időszakban egy eladói nyomással párhuzamosan alulteljesített a terület a Stoxx Europe 600 indexhez képes – írja a MarketWatch. A Goldman elemzői úgy látják, hogy itt lehet az ideje egy szelektív vásárlásnak, mivel

a szektor 15 százalékot zsugorodott az elmúlt évben,

összevetve a páneurópai index 1 százalékos veszteségével.

A bank ennek értelmében semlegesről vételi minősítésre javította a francia LVMH papírját. A vállalat azért különösen jelentős, mert a világ egyik vezető luxustermék gyártója, és mintegy 70 luxusmárkát tömörít, köztük az elsősorban táskáiról ismert Louis Vuittont, a Moët & Chandon pezsgőt vagy a Henessey konyakot. A Goldmannál azért szavaznak többek között az LVMH-ra, mert

emelkedést várnak a legnagyobb, legtöbb területen mozgó, jól irányított és készpénzt generáló luxusüzletektől.

A Louis Vuitton is jól járhat a fellendüléssel. Forrás: Getty Images

A világszerte 3700 üzletet fenntartó LVMH mellett ilyen a svájci székhelyű Financière Richemont is, melyhez olyan márkák tartoznak, mint a legendás óra- és ékszergyártó Cartier és Piaget.

Indulhat a bevásárlás

Mindemellett

a francia Kering kilátásain is javított a bank.

Miután az elmúlt 12 hónapban a cég 13 százalékos lemaradásban volt a versenytársaival szemben, a Goldman most eladásról semlegesre változtatta a részvény minősítését. A Kering mintegy 120 országban van jelen luxuscikkeivel, elsősorban a ruházaton keresztül, és olyan márkákat tömörít, mint a Gucci vagy az Yves Saint Laurent.

A befektetési bank a fentieken kívül három olyan társaságnak adta meg a vételi minősítést, melyekről úgy látja, a szektorális tényezőkön kívül önmagukban is

komoly felívelést mutathatnak bevételi vagy profit oldalon.

Ilyen a ruházati cég, a Burberry is melynek digitális vezetését emelték ki az elemzők, de megemlítik az eredetileg cipőiről elhíresült, mára azonban számos luxustermékben utazó olasz Salvatore Ferragamót, ahol a nyereségességet jelző margin bővülés kiemelkedő. A harmadik jelzett vállalat a leginkább kabátjairól ismert francia-olasz Moncler.

A luxusszektorral ráadásul a piachoz viszonyítva

soha nem látott alacsony prémiummal kereskednek

– hangsúlyozzák a bank elemzői. Ez azt jelenti, hogy a 12 hónapra előrevetített, a nyereség és az ár viszonyát mutató úgynevezett P/E ráta mindössze 17,6-szoros. Ezzel együtt a Goldman azt mondja, hogy a saját célárai szerint a szektor mintegy 33 százalékos prémiumára utalnak a piachoz képest.

A középosztály hangulatváltozása

Az egyik legfontosabb tényező, amely hajthatja és meghatározhatja a luxuspiacot, a kínai fogyasztói magatartás. A friss GDP-adatot kedden közlő Kínában 6 százalékkal bővülhet a luxuspiacra fordított fogyasztás 2016-ban – mondják a banknál –, de ez messze elmaradhat a 2015-ös 10 százalékos növekedéstől, és

a legalacsonyabb növekedési ráta lehet,

mióta a kínai luxuspiac egy évtizeddel ezelőtt megnyitott.

Kína marad a luxuspiac növekedési motorja. Forrás: AFP/Philippe Lopez

Kínában ezzel együtt változik a helyzet, mivel a középosztály egyre kevésbé hajlandó luxusra költeni – hangsúlyozza a Goldman. Ez pedig azt jelenti, hogy megnő a szerepe a tömegeknek értékesített megfizethető luxus javaknak és szolgáltatásoknak. Ezzel pedig idén a globális növekedés háromnegyede érkezhet

a 70 milliós kínai középosztálybeli fogyasztói bázistól, amely 30 és 60 ezer dollár közötti elkölthető éves jövedelemmel bír.

Tartós motor

Ezzel párhuzamosan a banknál úgy látják, hogy továbbra is Kína marad a szektor elsődleges növekedési motorja, több mint 50 százalékkal járulva hozzá az összesített bővüléshez. Általánosságban, a Goldman elemzői szerint

a globális luxusértékesítések 2016-ban 3,4 százalékkal emelkedhetnek,

elmaradva az elmúlt két év 4 és 5 százalékos bővülésétől, köszönhetően a kínai és az amerikai lassulásnak.

A várható 8 százalékos részvényenkénti nyereségemelkedést emellett az árfolyamhatások támogathatják, de ez a szám is elmarad a megelőző 12 százalékos növekedéstől.