Szinte mindenkit érint az új számviteli standard

Vágólapra másolva!
Január 13-án a Nemzetközi Számviteli Standard Bizottság megjelentette a lízingekről szóló új IFRS standardot, amelynek értelmében minden lízingügyletet ki kell mutatniuk a mérlegben. Ez a rendelkezés leginkább a jelentős lízingállománnyal rendelkező vállalkozásokat érinti - írja közleményében az EY.
Vágólapra másolva!

Az IASB célja, hogy továbbfejlessze a lízingek lízingbevevő oldali elszámolását, ami nem csupán a lízingek egységesebb elszámolásához járul hozzá, hanem a lízinginformációk összehasonlíthatóságát és magát az átláthatóságot is növeli. Bár az új standard egy egységes modellt ír elő, az IASB számos, már eddig is létező koncepciót változatlan formában megtartott, miközben

a rövid lejáratú lízingek és a kis értékű eszközlízingek eredményelszámolása vonatkozásában új kivételeket engedélyezett.

Fontos megjegyezni, hogy a lízingbe adóknál az elszámolás szinte semmit nem változott az eddigi gyakorlathoz képest.

Nem lesz zökkenőmentes

"Az IASB az új standard gyakorlati nehézségeivel és költségvonzatával kapcsolatban hangoztatott több aggodalmat is figyelembe vett. Azonban, mivel a legtöbb lízinget az új standard szerint fogják a mérlegben kimutatni,

a lízingbe vevőknek alaposabban meg kell majd nézniük, hogy adott tranzakció ténylegesen lízingnek minősül-e.

A jelentős szolgáltatásokat is tartalmazó szerződések esetén ez különösen nagy körültekintést igénylő feladatnak bizonyulhat"- mondta Bartha Zsuzsanna, az EY Magyarország Könyvvizsgálati Szolgáltatások üzletágának vezetője.

Időráfordítást és erőforrást igényel

Maria Williams, az EY Magyarország Számviteli Tanácsadási Szolgáltatásokért felelős igazgatója kiemelte:

2019-től kezdve az új standard szinte minden Magyarországon működő céget érinteni fog,

bár bizonyos feltételek teljesítése mellett a korábbi alkalmazás is megengedett. Számos cégnél az IFRS átvétele eleve jelentős időráfordítást és többlet erőforrást igényel, miközben ezen új standard hatásait is figyelembe kell venniük. Mivel a lízingbe vevőnél a legtöbb lízingügylet meg fog jelenni a mérlegben,

a legfontosabb pénzügyi mutatók is változni fognak, mint például a tőkeszerkezet vagy a nettó hiteltartozás mutató.

Az elszámolási mód változásának az eredményre is hatása lesz, amely viszont az EBITDA-t (kamatok, adózás és értékcsökkenési előtti bruttó eredmény) is befolyásolja. Kiemelten fontos, hogy ezekkel a változásokkal és azok hatásaival minden érintett tisztában legyen – tette hozzá az EY szakértője.