Szávai Viktória: Intenzív a kapcsolat, ha sorozatot forgatunk

Csak színház, Szávai Viktória, Schell Judit
Vágólapra másolva!
A Radnóti Színház színésznője, Szávai Viktória céltudatos, olykor mégis esetlen forgatókönyvírót alakít a közmédia új sorozatában, a Csak színház és más semmi-ben. A szériában Szervét Tiborral van a legtöbb közös jelenete, akivel rutinos párost alkotnak, nem először játszanak házaspárt. Utólag kritikus magával, a forgatási napok közül pedig azt élvezte a legjobban, amikor Fehér Tiborral nyolc órát töltött egy állvány tetején - többek között ezekről mesélt az Origónak.
Vágólapra másolva!

Bár nem szereti magát visszanézni, eddig mind a három epizódot látta. "Pont úgy alakultak a vasárnapjaim, hogy vagy délutáni előadásom volt a színházban vagy nem játszottam, így le tudtam ülni otthon a tévé elé. Az első két részt már láttam a stábvetítésen, így másodszorra még kritikusabb voltam magammal.

Egy 12 órás forgatás során elcsúszhatnak dolgok, még akkor is, ha a rendező ügyel mindenre, és olyankor nincs mese, az a hiba, egy rossz reakció, egy félrecsúszott hangsúly ott marad örökre."

Szávai Viktória és Schell Judit a sorozat forgatásán Forrás: Megafilm

Izgalmas volt számára azokat a részeket megnézni, ahol a kollégáit láthatta, akikkel három hónapon keresztül forgatták a szériát. "Sok időt töltöttünk együtt, de nem volt mindenkivel közös jelenetem, ezért jó pár alakítás meglepetés a számomra. A forgatás mindig egy nagyon erős közösségi ügy, ezért is szeretem annyira, és jó látni a tehetséges kollégákat."

Mázlija volt, nem kellett küzdenie

"Azt éreztem májusban az olvasópróbán, hogy bár ez egy szórakoztató sorozat, mégsem kiszámíthatóak a fordulatok. Ahogy ott ültünk, folyamatosan hüledeztünk, mert minket is váratlanul ért, hogy merre kanyarodnak a szálak. A karakteremmel, Petrával, mázlim volt, nem kellett nagyon küzdenem vele. Egy öntudatos drámaíró, aki a színház egyik fontos alkotó embere, de közben nagyon esendő, szétszórt nő, aki próbál lavírozni a karrierje és a családja egyben tartása között" - mesélte az Origónak.

Szervét Tiborral nem először alakítanak házaspárt Forrás: Megafilm

A legemlékezetesebb forgatási napja az első héten volt, mikor a színház belső udvarán felmásztak egy állványra Fehér Tiborral. "Izgalmas volt a magasban játszani, miközben a kamera forgott körülöttünk. A sorozat technikai adottságaihoz képest ez nagy dolognak számított, elrugaszkodtunk az öltözőben lefúrt lábú kamera mellől."

Fehér Tiborral több órát forgattak egy állvány tetején Forrás: Megafilm

Több filmben és sorozatban játszott már, például a Szabadság, szerelem-ben vagy a Tűzvonalban című sorozatban, szeret kamera előtt dolgozni. "Az ember mindig tanul valami újat, a forgatáson adódó nehéz helyzetekből, a saját tűrőképességéről, vagy egy ismeretlen kollégától. Forgatni azért szeretek, mert nagyon intenzív kapcsolatba kerülök azokkal, akikkel együtt dolgozom.

Hiába sorozatot forgattunk, mégis úgy éltem meg, mintha filmet csinálnánk, a feszített tempó dacára valahogy mindenre jutott idő, rendesen ki tudtuk dolgozni a jeleneteket, megélhettük a pillanatokat."

"Talán az ismerőseim tapintatának köszönhető, de eddig csak pozitív kritikák értek el, jó hallani, hogy az emberek nemcsak szeretik a Csak színház és más semmi-t, de izgulnak, hogy hova csavarodik a történet a elkövetkező részekben. Szerintem, ha egy sorozat ezt el tudja érni, akkor jól végeztük a dolgunkat" - mondta.