Nagy robajjal lép be a világ a majom évébe

Majom fogadta örökbe a kiskutyát
Vágólapra másolva!
A kereskedőknek most úgy tűnhet, hogy a piacok ámokfutással lépnek majd be a február 8-án kezdődő kínai új évbe, de egy hongkongi brókerház szerint ez nem tart majd sokáig. A piacokon megszokott módszerektől igencsak eltérő alapokra épülő jóslat azt mutatja ugyanis, hogy a negyedév további részében emelkedések várhatók.
Vágólapra másolva!

A piacok talpra állhatnak a 2016-os sokkoló évkezdés után – jósolja a hongkongi CLSA brókerház éves Feng Shui indexe. Az összeállítás szerint a világ nagy robajjal lép majd be a majom évébe.

Az immáron 22. alkalommal kiadott jelentés mindig a kínai holdévre fókuszál, és most többek között arra világított rá, hogy a fémekkel és a vízzel összefüggő iparágak erősödhetnek a február 8-án kezdődő holdév első felében. Emellett szintén jól teljesíthetnek olyan területek, mint az arany, az ezüst, az autóipar, a pénzügyi szektor, a játékipar, valamint a közlekedés és a gépipar – írja a CNBC.

Soros harca a majommal

Az elmúlt időben a nemzetközi sajtó sokat foglalkozott azzal a kérdéssel, hogy a magyar származású milliárdos, Soros György esetleg megtámadhatja a kínai jüant. A horoszkóp alapján azonban erre az induló új év nem a legjobb időszak.

Soros a kínai horoszkóp alapján ló. Az e jegyben születetteknek a CLSA azt tanácsolja, hogy fogják vissza a gyeplőt, és ne gondolják, hogy mindenkit túlszárnyalhatnak.

Egy tüzes negyedév

Az igazi tűz pedig majd a harmadik negyedévben lobban föl, amikor az előrejelzés szerint a telekommunikáció, a technológia, a közüzemi ágazat, valamint az olaj- és a gázipar is nekilendülhet. Ezt követően a holdév 2017. január 27-ig tartó negyedik negyedévében

a „majom” megzavarodhat,

és az ámokfutása feje tetejére fordíthatja az olajhoz és gázhoz kötődő szektorokat, illetve a közüzemi ágazatokat, valamint a technológiai és internetes szektort – jósolja a jelentés. Ezzel együtt a fémekkel kapcsolatos területek újra felívelhetnek.

A befektetőknek is izgalmas lesz a majom éve Forrás: Imaginechina/Chen kang - Imaginechina/Chen Kang

Külön izgalmas, hogy a CLSA a kínai zodiákus különböző jegyeiben születetteknek is jósolt. Így jutottak el oda, hogy az amerikai elnökválasztással kapcsolatban is megállapították, a republikánus színekben induló ingatlanmogul

Donald Trumpnak nehéz éve lehet.

Mivel Trump tűz-kutya a kínai horoszkóp szerint, ezért oda kell figyelnie az esetleg tőkeveszteségeire, de ami ennél is fontosabb, nem lenne könnyű dolga Hillary Clintonnal sem, ha ők ketten csapnának össze az elnöki székért. Clinton ugyanis tűz-disznó, amely jegy „jó barátságban van a majommal”. A brókerház külön is megjegyzi, hogy a tűz-kutyáknak általában is komoly harcokra kell készülniük idén.

A jelentésből az is kiderül, hogy

a kígyóknak kell a legdurvább évre készülniük.

Nekik a majom éve vagy szélsőségesen jó, vagy ugyanilyen mértékben rossz időszakot jelenthet.

Kína robbanás

Egy ilyen előrejelzésből persze kihagyhatatlan, hogy mi lesz Kínával az új évben. A CLSA kristálygömbje szerint

minden adott egy kínai „baby boomhoz”,

vagyis a születések számának fellendüléséhez. A majom ugyanis sokkal intelligensebb és élénkebb, mint az azt megelőző kecske, amely inkább követő, mint vezető karakter.

A Kínai Kommunista Párt lapja egyébként pénteken számolt be arról, hogy megugrott azon terhes nők száma, akik a következő holdévre várják a gyermeküket.