A Barcelona-Madrid meccs nálam döntetlenre áll

Amikor először jártam Barcelonában, ismerőseim igyekeztek lebeszélni arról az elvetemült ötletről, hogy Madridban is eltöltsek pár napot. Első körben meggyőztek, de másodszor már nem hallgattam senkire. Szerencsére. Tengerpart vagy sivatag? Katalánok vagy spanyolok? Gaudí vagy Cervantes? Azt hittem, Barcelona mellett a főváros labdába sem rúghat. De most is bebizonyosodott, hogy az eredményes küzdelemhez nem árt ismerni az ellenfelet.

Amikor kiderült, hogy bekerültem egy madridi újságíró gyakornoki programba, győzködnöm kellett másokat és magamat is. Nem lehet olyan rossz hely a spanyol főváros. Végül is csak két hétről van szó, úgysem lesz sok szabadidőm a mindennapos cikkírás mellett. És egyébként is, onnan már közelebb van Lisszabon, úgyhogy Madridot csak ugródeszkának használom a régóta tervezett portugál körúthoz.

Nem olyan rossz hely a spanyol főváros Forrás: Szakszon Réka

Madrid hamar lebontotta az előítéleteimet

Az ördögi hangok a repülőn csak erősödtek, amikor az utolsó réteg felhő alól egyszer csak előtűnt a 47 milliós ország több mint három millió főt számláló fővárosa. Ha ezt az első benyomást összehasonlítjuk azzal, amikor a barcelonai tengerparton landolunk a naplementében, akkor olyan,

mintha A szépség és a szörnyeteg meséjébe kerültünk volna.

Azzal a különbséggel, hogy itt nincs kölcsönösen kialakuló szimpátia a két fél közt.

Sivatagi kilátás Don Quijote modern szélmalmaival Forrás: Szakszon Réka

Welcome sörök egy hangulatos bárban, reggeli a belváros közepén, egy hostel teraszán, a hűvös budapesti ősz helyett napsütötte házak és parkok, mindez elég hamar rácáfolt az előítéleteimre.

A kezdeti tapogatózásnak nincs jobb terepe, mint az általam régóta kedvelt free tour, vagyis ingyenes (pontosabban borravalós rendszerre épülő) városnézés. Ennek a sétának köszönhetem, hogy megismertem azt a brazil lányt, aki

előnyben részesítette a sok parkos Madridot a tengerparti Barcelonával szemben.

Engedtünk a csábításnak, és estére befizettünk egy kombinált tapas- és kocsmatúrára.

Így indul a nap a hostel színes tetőteraszán Forrás: Szakszon Réka

A sonkamúzeum (Museo del Jamón) után több helyen is végigkóstolhattuk a tipikus spanyol falatkákat, és végül egy kevésbé autentikus, inkább amerikai rock and roll zenét játszó klubban kötöttünk ki.

Másnap a couchsurfinges szállásadóm

olyan helyekre vitt el minket, ahová a turisták nem feltétlenül jutnak el.

Felmentünk a központban egy tetőteraszon működő étterem-kávézóba, amely körpanorámájával a budapesti 360 Barra emlékeztetett. Gyönyörű kilátás nyílt az egész városra, a háztetőkön magasodó furcsa szobrokra és a madridi városházára ősszel kifüggesztett Refugees welcome feliratra.

Madrid felett az ég Forrás: Szakszon Réka

Megszállott képeslapgyűjtőként már sok bolhapiacon jártam Európa-szerte, de a madridi változat méretei engem is lenyűgöztek. Vasárnap délelőtt a latin negyed utcáit elfoglaló El Rastro piacon hömpölygött a tömeg. Bár képeslapot nem találtam, olyan sztárokkal találkozhattam az utcán, mint Ollókezű Edward és egy női tagokból álló banda, akik bebizonyították, hogy nem csak a férfiak terepe az utcazene.

A hatalmas parkok városa

A hatalmas méretek a parkokra is jellemzőek. Lehet, hogy a várost körbevevő kopár környezetet próbálják ellensúlyozni a zöld területek mennyiségével, de az biztos, hogy

a madridiak nem panaszkodhatnak.

Ha sétálni, futni vagy kutyát sétáltatni van kedvük, szinte minden sarkon szembejön velük egy ideális helyszín.

A városban rengeteg a zöld Forrás: Szakszon Réka

A kedvencem az El Retiro park lett. Szabályos felépítése miatt eltévedni nem nagyon lehet benne, viszont olyan különleges helyekre bukkanhatunk a fák közt, mint a hatalmas csónakázótó vagy az eredetileg a Fülöp-szigeteki élővilág bemutatására készült, most kortárs kiállításoknak otthont adó, tiszta üvegből készült Kristálypalota.

Ennek ellenére a park kerítésén kívül ért az igazi meglepetés. Az elvitelre kért kávémat szereztem épp be egy közeli presszóban, amikor ismerős írás tűnt fel a pulton. Az üveg alatt a hondurasi és kubai pénzek mellett egy régi magyar ezres és egy még régebbi száz pengős bankjegy tűnt fel.

A magyarok erre is befizettek Forrás: Szakszon Réka

Itt Don Quijote is jót bulizna

Don Quijote alakjával a legkülönbözőbb helyeken találkozhatunk Madridban. Könyvtárak, szuvenírboltok és éttermek őrzik a spanyol irodalom leghíresebb regényhősének emlékét. Cervantes utcájában, az író volt lakása előtt pedig

a földön is a Don Quijotéből vett idézet hever.

De más hírességek is akadnak, akik több szállal kötődnek a fővároshoz. Nem hiába énekelt Manu Chao világhírűvé vált Me gustas tu című számában (a kezdő spanyol nyelvtanfolyamok kihagyhatatlan betétdala) a Malasaña negyedről. Sőt ennél is tovább ment, egy másik számának videoklipjét a környék híres bárjában vette fel.

A városközpont alternatív bulinegyedéért és street art fellegváráért a legtöbb ide látogató fiatal odavan. Az én kedvenc „munkahelyem” a La Bicicleta kávézó lett, és Malasañában ettem életem egyik legjobb kebabját egy középkorú iráni hölgy kultuszhelynek számító büféjében.

Barcelona 2.0-ás verzió

Úgy döntöttem, kihasználom, hogy egy laptoppal és wifivel bárhonnan dolgozhatok, és teszek egy kiruccanást Barcelonába. Kíváncsi voltam, mennyit változott a város az elmúlt évben, és milyennek látom most, hogy már Madridról is van némi benyomásom.

A leggyorsabban és legdrágábban nagy sebességű vonatokkal juthatunk el Madridból Barcelonába. Kevesebb, mint három óra alatt teszi meg a hatszáz kilométeres távolságot, cserébe viszont kedvezmények nélkül

akár 150-200 eurót (47-62 ezer forintot) is fizethetünk egy retúrjegyért.

Akinek több az ideje, de kevesebb a pénze (mint például nekem), választhatja a helyi vonat- vagy buszjáratokat, így akár 60 euróból (18 800 Ft) is megúszhatja a 8-9 órás utat.

Amit a madridi parkok sem pótolhatnak: naplemente a barcelonai strandon Forrás: Szakszon Réka

Mivel a fontos látnivalókat már a korábbi utamon kipipáltam, most másra koncentráltam. Új helyeket akartam felfedezni, fürdőzni a város atmoszférájában, és persze dolgozni, vagyis cikket írni az egyetemi könyvtárban vagy egy tengerparti kávézóban.

Katalán függetlenség pró- és kontra

Madridban az utolsó estén, tapasozás közben spanyol szállásadóm arról beszélt, hogy

Katalónia szerinte mindig is szorosan Spanyolországhoz tartozott,

a függetlenségi kísérleteket tehát sem a terület történelmi háttere, sem a gazdagsága nem indokolhatja. Pár nappal később Barcelonában egy belvárosi albérlet tetőteraszán borozgatva az érem másik oldala került előtérbe.

Katalán ismerőseim nyelvi és identitásbeli különbségekre hivatkoztak, és elmondták, hogy őket legjobban a spanyol politikai törekvések elnyomó jellege zavarja, amelynek következtében

a katalánok és a baszkok nem jutnak szóhoz.

Ami biztos, hogy Barcelonában – kis túlzással – minden harmadik ablakban katalán zászló lóg, és a függetlenséget követelő tüntetések, népszavazások a közeljövőben is állandó motívumok maradnak.

Barcelonában rengeteg ablakban lóg katalán zászló Forrás: Flickr/Davidlohr Bueso

Másnapi interjúalanyom a kulturális sokszínűség pozitív oldalát erősítette. Danila Kostil Üzbegisztánban született, Budapesten nőtt fel, jelenleg pedig Barcelonában él. A filmrendezővel legújabb kedvenc helyemen beszélgettünk, egy turistáktól kevésbé elárasztott, de hangulatos városrészben, a Gothic negyedtől északra.

Danilának köszönhetem, hogy másnap eljutottunk egy hangulatos katalán tengerparti kisvárosba, Sitgesbe, ahol az éppen zajló filmfesztiválon az Edgar Allan Poe novellái alapján készült Rendkívüli mesék című animációs film premierjére ültünk be. Nagy meglepetésünkre az egyik történetet mindenki kedvenc magyar Drakulája, Lugosi Béla narrációjában hallhattuk.

Barcelona múltjának kulcsfiguráiról sem feledkezhetünk meg.

Salvador Dalí szürrealista festményei és Joan Miró különleges szobrai

több helyen is felbukkannak a városban, és persze Gaudí szelleme is máig meghatározó. Mesébe illő épületei (Sagrada Familia, Parc Güell, La Pedrera) Barcelona védjegyeivé váltak.

Casa Batlló – Gaudí egyik mesterműve kora reggel, a turistaözön előtt Forrás: Szakszon Réka

A Guernicáért még vissza kell mennem

A pár napos kiruccanás után visszatértem Madridba. Az utolsó napok „mindent látnom kell” mámorában két alternatív kulturális helyszínre is eljutottam. A Matadero Madrid az Arganzuela kerületben

korábban vágóhíd volt, most viszont dinamikusan fejlődő kortárs művészeti központ

műtermekkel, kiállításokkal, kávézókkal, színházi terekkel.

De a belváros közelében, a Lavapies negyedben is van olyan kulturális központ, amely korábban ipari létesítményként működött. La Tabacalera, ahogy a neve is mutatja, dohánygyár volt, most pedig egyszerre tölti be a kiállítótér, graffitigaléria és közösségi kert szerepét. A bejárat előtt kiderült, hogy hétfőn zárva tartanak, de egy oldalajtón két fiatal beengedett minket. Így aztán bejártuk a street art művekkel szegélyezett labirintust, miközben a próbatermekből a legváltozatosabb hangok szűrődtek ki.

Dohánygyárból önszerveződő szociális és kulturális központ Forrás: Alana Do Nascimento

Persze a klasszikusabb vonal sem maradhatott ki. A Pradóban a hagyományos kiállítások mellett az elsősorban látássérülteknek összeállított tárlaton megnézhettem és meg is érinthettem a gyűjteményből kiválasztott hat festmény dombornyomott másolatát. A Reina Sofía múzeum viszont az utolsó Madridban töltött napomon sajnos zárva volt, ezért Picasso leghíresebb képe, a Guernica most kimaradt.

Legalább lesz miért visszamennem.

Bár a stadionokat előre megfontolt szándékkal mindkét városban messzire elkerültem, sok más részlet és élmény alapján a végeredmény: Barcelona-Madrid 1-1, az állás döntetlen. Aki teheti, játssza le a saját meccsét!