Hordozható terminált kapnak a kisvállalatok

Vágólapra másolva!
Akivel fordult már elő, hogy sürgősen szerelőt kellett hívnia, majd a szolgáltatás végül többe került, mint amennyi készpénz otthon volt éppen, majd fél órával meghosszabbította a folyamatot, hogy el kellett szaladnia a legközelebbi ATM-ig, azt nem kell meggyőzni arról, hogyan könnyíti meg az életet a ReadyPay, a Vodafone, az OTP Bank és az Ingenico új, innovatív, a magyar kisvállalkozóknak fejlesztett fizetési megoldása.
Vágólapra másolva!

Köztudomású, hogy a városban mozgó szolgáltatók csak a legritkább esetben hordanak maguknál bankkártya-terminált. A ReadyPayt Olaszországban fejlesztették ki, ránézésre nagyon hasonlít a hitelkártya-leolvasóra, de különlegessége, hogy a kommunikációs felületet okostelefon biztosítja, ezen keresztül fogadja el a fizetést.

Király István, a Vodafone Magyarország vállalati szolgáltatások vezérigazgató-helyettese elmondta, az eszköz különlegessége, hogy kicsi, kényelmes, bárki magával viheti, a feltételrendszere pedig eltér a szokásos, boltokban látható mobilolvasóktól. Hozzátette, elsősorban kisvállalkozásoknak szánják, olyanoknak, amelyeknek körülbelül egymillió forint az elektromos fizetésből származó forgalom havonta, innen már megéri használni. Az eszköz úgy vásárolható meg a Vodafone hálózatában, mint egy telefontöltő, mint bármilyen telefontartozék. Mindebben a legfontosabb, hogy a dobozos termék célpiaca a kisvállalkozások, nekik is megfizethető. A piackutatás során azt látták, hogy ezen a piacon nagyon kevés kkv-nak van bankkártya-olvasója. Bíznak benne, hogy a mintegy 200 ezer cégből álló kisvállalkozói kör figyelmét felkelti a szolgáltatás, hiszen nekik találták ki.

Nem zavarja a futárt a túl sok készpénz

A sajtótájékoztatót azért is egy virágküldő szolgáltatás üzletében tartották, mert a Viola Violetta jellemzően olyan kisvállalkozás, ahol a forgalom készpénzben is, hitelkártyáról is érkezik. Biztonságos megoldás ez a mozgó szolgáltatóknak, műszakilag teljesen egyenértékű a hitelkártya-leolvasással.

Viola Violetta elmondta, velük is sokszor előfordult már, hogy amikor házhoz szállítottak csokrot, az ügyfél kártyával akart fizetni. Hozzátette, gyakori probléma a visszaadás is, a mobil bankkártya-olvasó terminál mindenkinek megkönnyíti a helyzetét, nem kell, hogy legyen aprópénz a futárnál a visszajáróhoz. „Az is előfordul, hogy a szállítót zavarja, hogy a nap végére túl sok készpénzzel kell mozognia” – mondta az üzlet tulajdonosa.

Forrás: Vodafone

A banknak is megéri

Kovács Antal, az OTP Bank retail divíziójának vezérigazgató-helyettese elmondta, a szolgáltatástól elsősorban az ügyfelek elégedettségét várják. „Az alapkérdés mindig a biztonság, a gyorsaság és a költséghatékonyság” – tájékoztatott, az mPOS pedig megoldást kínál a mobil, kisforgalmú és költségérzékeny kisvállalkozói rétegnek. A vezérigazgató-helyettes szerint az ügyféligények arrafelé tendálnak, hogy a legegyszerűebben, leggyorsabban és testreszabottan kapják a szolgáltatást. A cél mintegy 10 ezer új elfogadóhelyet létesíteni rövid időn belül: mint Kovács Antal fogalmazott, ez ambiciózus, de teljesíthető. Kitért arra, hogy nagy sikerrel pilótázták az innovációt, és remélik, hogy az újdonságba fektetett nagy energiát és sok pénz elsősorban a felhasználók életét könnyíti majd meg.

Szabó Gábor, az Ingenico Group Magyarországért felelős vezetője megnyugtatott mindenkit, mivel a teljes tranzakció idegen eszközön – az ügyfél telefonján – valósul meg, a kis készüléket olyan szintű titkosítással kellett ellátni, hogy semmiféle rosszindulatú szoftver ne tudja megfejteni. „Teljesen zárt csatornát hoztunk létre, ott közlekedik az autorizációs központtal – mondta. – Mivel a készüléknek nincs nyomtatója, emailben vagy sms-ben lehet elküldeni a számlát az ügyfeleknek. A tranzakció során az ügyfél kap sms-t a banktól és egy e-mailt a kereskedőtől.” Tájékoztatott még, hogy webes hozzáférési felületen, illetve magában az alkalmazásban is hozzá lehet férni a számlatörténethez. Hangsúlyozta, hogy mivel dobozos termékről beszélünk, egyedi beállítás nélkül, bíznak a piaci sikerben, abban, hogy nyitott lesz rá a szektor.

Mennyibe kerül?

A ReadyPay pillanatnyilag kétféle konstrukcióban érhető el. Az Alap csomag havi díja bruttó 7990 Ft, az első 6 hónapban a banki jutalék 0 százalék, abban az esetben, ha a bankkártyás forgalom mPOS terminálonként nem haladja meg a havi bruttó 1 millió forintot. 1 millió forint kártyaforgalom felett, illetve a 7. hónaptól a banki jutalék 1,25 százalék. Az Extra nevű nagyobbik csomag havidíja bruttó 12 990 Ft. Ebben az esetben a 24 hónapos határozott idejű szerződés teljes időtartama alatt a bank mobil bankkártya-olvasó terminálonként havi bruttó 1 millió Ft bankkártyás forgalomig nem számol fel banki jutalékot.

A fizetési folyamatot megnézheti az alábbi videón is.