Vágólapra másolva!
Értelmezhetetlen eseménynek nevezte Csank János, a másodosztályú ZTE vezetőedzője, hogy a keddi Arsenal-Barcelona Bajnokok Ligája-nyolcaddöntő közvetítésében a két csapatnak szurkoló magyar drukkereket mutattak.

Csank János egykori magyar szövetségi kapitány a Nemzeti Sport csütörtöki számában megjelent interjúban azt mondta, nem hiszi el, hogy "magyar ember ugyanúgy tud lelkesedni külföldi klubért, mint a sajátjáért".

Csank János a ZTE stadionjában Forrás: MTI/Varga György

Csank kedd este szomorúan látta, hogy "Arsenal- és Barcelona-dresszbe öltözött honfitársaink kurjongatnak, életetik az angol meg a katalán csapatot", holott ő évek óta mondja, hogy

Csank János emellett észrevételezte, hogy Magyarországon "egyre kevesebb a néző a lelátókon, és ez még akkor is igaz, ha néhány pályán kozmetikázzák a nézőszámot".