Vágólapra másolva!
Barcelonában is bemutatták az 50-as, 60-as évek három magyar Barca-játékosáról, Kocsisról, Kubaláról és Cziborról készült magyar dokumentumfilmet. A rendező már dolgozik a következő hasonló témájú filmen.

Telt ház előtt mutatták be hétfő este az FC Barcelona dísztermében Kocsis Tibor: Magyarok a Barcáért című dokumentumfilmjét, mely a klub egykori legendás magyar játékosainak állít emléket.

– mondta Carles Vilarrubí, a klub második alelnöke Kubala Lászlóról, Czibor Zoltánról és Kocsis Sándorról. Szerinte ők rakták le ennek a sikeres csapatnak az alapjait, amiért máig mindenki hálás nekik.

Kubala László a Barcelona mezében Forrás: Fcbarcelona.com


Vilarrubí a klub nevében átadott egy-egy, a játékosok nevével és egykori számával ellátott Barcelona-mezt a három legenda jelen lévő családtagjainak.

Miattuk építettek új stadiont

Az alelnök azt is mondta, a Camp Nou a Kubala László nevével fémjelzett csapatnak köszönheti létezését, mert sikerei és népszerűsége révén egyszerűen kinőtte az előző stadiont, muszáj volt újat építeni.

Ifjabb Czibor Zoltán, aki a film 2014-es budapesti bemutatóján járt először Magyarországon, azt mondta, számára is sok újdonságot tartogatott a film, olyan részleteket, amelyeket nem tudott és olyan képeket, amelyeket sosem látott korábban. A film megszületését a klub forrásanyagokkal segítette, fontos dokumentumokat, fényképeket bocsátott az alkotók rendelkezésére.

"Ezek a játékosok olyan képet festettek rólunk magyarokról, amit a katalánok ma is őriznek,

– mondta a bemutató után Kocsis Tibor rendező. Hozzátette, bár korábban nem érdekelte a futball, Kubaláék élettörténete hatására "megtanulta" szeretni és élvezni. Kocsis Tibor következő munkája egy egész estés film lesz Kubala Lászlóról.

Kocsis Sándor gólt ünnepel a magyar válogatottban, az Uruguay elleni 1954-es vb-elődöntőn Forrás: AFP


A Magyarok a Barcáért Spanyolországban hamarosan a katalán TV3-on lesz látható, és már tárgyalnak a moziforgalmazásról és a helyi DVD-kiadásról is.