A befektetők lecsaptak a nyersanyagokra

befektetés csodálkozás para veszteség kockázat
Vágólapra másolva!
Miután az olaj piaca az elmúlt időszakban némileg megnyugodott, az alapmenedzserek elkezdték visszatolni a pénzt a nyersanyagokba – derül ki a Bank of America Merrill Lynch adataiból. Az alacsony volatilitás azonban még veszélyeket is rejthet magában.
Vágólapra másolva!

A globális befektetők márciusban növelték a nyersanyagpiaci kitettségeiket. Ráadásul a márciusi ugrás az eddig mért legnagyobb havi ütemnek számít – írja jelentésében a Bank of America Merrill Lynch (BAML). A váltás azt követően állt be, hogy az év eleji részvénypiaci felfordulás következtében a befektetők jelentős készpénzállományt halmoztak fel.

Noha számos menedzser technikailag továbbra is alulsúlyozza a nyersanyag benchmarkokat, a szektorral kapcsolatos optimizmus drasztikusan emelkedett, ahogy az olajárak megközelítették a hordónkénti 40 dolláros szintet, és a vasérc ára is lendületes emelkedésnek indult – írja a CNBC.

Csúcsokat döntve

Ennek következtében a nyersanyagkitettségek

9 hónapos magasságba ugrottak,

és a megkérdezett 200 alapmenedzser közül már csupán 13 százalék súlyozza alul a területet. Ez pedig jelentős csökkenést jelent a februárban mért 29 százalékhoz képest, amivel a legnagyobb havi javulást produkálták 2006 óta, amikor a bank először felmérést készített.

A kutatás egyébként összesen 500 milliárd dollárnyi vagyont kezelő menedzserekkel készült március 4. és 10. között.

Az adatok azt is kimutatták, hogy amint a kockázatvállalási hajlandóság elkezdett visszatérni a befektetők körében,

az alapmenedzserek elkezdték növelni a magas hozamú kötvény- és részvénykitettségeiket.

Piaci megkönnyebbülés

Ez nem is indokolatlan, mivel a részvények az elmúlt négy hét során látványosan felpattantak a februári mélypontokról, és a múlt héten már a negyedik egymást követő pluszos hetet zárták. Mindazonáltal ez a „megkönnyebbülés rali” olyan szintre tompította a volatilitást, amely akár túl alacsonynak is tekinthetők – mondta Russ Koesterich, a BlackRock vezető globális befektetési stratégája kedden.

Felpörgette az olaj az alapkezelőket Forrás: AFP/2016 Getty Images/Spencer Platt

Tekintve, hogy továbbra is komoly bizonytalanságok állnak fenn a globális gazdaságban,

a legutóbbi rali kezd egy kicsit eltúlzottnak tűnni

– tette hozzá az elemző, kiemelve a volatilitás látványos enyhülését. Hangsúlyozta, hogy a volatilitás legfőbb mérőjének számító VIX index mintegy megfeleződött a februári csúcsához képest. Mindeközben pedig a volatilitás volatilitását (vagyis gyakoriságát) mérő VVIX index is tavaly augusztus óta nem látott mélységbe süllyedt.

Elnézve a még mindig egyenetlen globális növekedést, illetve a szűk pénzügyi piaci feltételeket, megvan az esélye a volatilitás megemelkedésének, ami újabb eladási hullámhoz vezethet a piacokon – jelentette ki a szakértő. „A március talán olyan lesz, mint egy bárány, de az oroszlán is ott leselkedhet” – mondta.