Budapest megint lenyomta a régió összes repülőterét

Budapest Airport Skytrax díj
A Budapest Airport munkatársai a díj átadása után Kölnben, középen Kam Jandu a Budapest Airport kereskedelmi igazgatója
Vágólapra másolva!
Idén már harmadik egymást követő évben nyerte el a Legjobb kelet-európai repülőtér címet a Budapest Airport a Skytrax légiközlekedési tanácsadó cégtől.
Vágólapra másolva!

A címet a tavalyi rekordforgalmú év után ítélte oda a londoni központú Skytrax légiközlekedési tanácsadó cég a Budapest Airportnak, amelynek terminálján 2015-ben 10,3 millió utas fordult meg. A díjat független utas-elégedettségi felmérések alapján ítélik oda.

A tavalyi vizsgálatban 12 millió utast kérdeztek meg a világ 160 országának különböző repülőterein.

A díjakat – köztük a Budapest Airport elismerését - Kölnben adták át, a Passenger Terminal EXPO nemzetközi repülőtéri szakkiállításon és konferencián.

A Budapest Airport munkatársai a díj átadása után Kölnben, középen Kam Jandu a Budapest Airport kereskedelmi igazgatója Forrás: Budapest Airport

"Önmagában véve is hatalmas elismerés, hogy a régió legjobb repülőterének járó díjat megkaptuk.

- hangsúlyozta Kam Jandu, a Budapest Airport kereskedelmi igazgatója a díj átvételekor.

A világ legjobbjai

A világ legjobbja idén is a szingapúri Changi repülőtér lett, amelyről itt írtunk korábban személyes beszámolót. Európában az első helyezett a müncheni légi kikötő lett.

Az első tíz helyezett

1. Changi, Szingapúr
2. Incshon, Szöul, Dél-Korea
3. München, Németország
4. Haneda, Tokió, Japán
5. Hong Kong, Kína
6. Csubu, Nagoja, Japán
7. Zürich, Svájc
8. Heathrow, London, Nagy-Britannia
9. Kanszai, Oszaka, Japán
10. Hamad, Doha, Katar

Szavazzon!

Ön elégedett a budapesti repülőtér szolgáltatásaival?