Vágólapra másolva!
A szurkolói kártya elhasalt, következhet az ultrák-klubok harc utolsó frontvonala, az Üllői úti vénaszkenner. Egy szurkoló másfél éve várja az Alkotmánybíróság határozatát a szkennerről, és úgy tűnik, neki áll a zászló. De ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy elbukik az egész rendszer.

Míg a többi új stadionba önszántukból nem járnak a szurkolók, a ferencvárosi tábor a személyes adatokat tartalmazó szurkolói kártyától függetlenül bevezetett vénaszkenner miatt bojkottálja a szűk 15 milliárd forintból felépített stadiont. Az MLSZ kártyás kezdeményezése elbukott, de míg az Üllői úton szkenneren keresztül vezet az út a lelátóra, a tábor nem teszi be a lábát a Groupama Arénába.

Egy ferencvárosi szurkoló a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) segítségével nyújtott be panaszt az Alkotmánybírósághoz 2014 decemberében. Ebben egyebek mellett azt kifogásolja, hogy bár a sporttörvény lehetőséget biztosít a kluboknak a vénaszkenneres beléptetés gyakorlására,

azt nem szabályozza, hogy a vénalenyomatból átkódolt adatokat hol és hogyan kell tárolni,

a Ferencváros pedig nem a kártyán, hanem egy minden szurkoló adatait tartalmazó referenciaadatbázisban tárolja az adatokat. A sporttörvény vonatkozó paragrafusainak megsemmisítését kéri arra hivatkozva, hogy a sportrendezvények biztonságának garantálására vannak más, biometrikus azonosítást nem igénylő eszközök, tehát a jogszabály aránytalan mértékben korlátozza a személyes adataihoz fűződő jogait.

A Zeljeznicar szurkolóin keresztül is üzentek a fradisták Forrás: Admir.Kuburovic.Tesla FOTO/Admir Kuburovic-Tesla


Az Alkotmánybíróság már háromszor tárgyalta az indítványt, de még nem döntött róla.

A NAIH szerint alkotmányellenes

Legutóbb a testület állásfoglalást kért a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságtól (NAIH), az pedig az válaszolta (PDF), hogy "a biometrikus adatok külön adatbázisba rendezése kockázatos, mert a biometrikus referenciaadatbázisban tárolt

A hivatal azt is hozzátette az Alkotmánybíróságnak küldött válaszában, hogy a meg nem változtatható adatokkal való visszaélés jóval veszélyesebb annál, ha a lakcímmel vagy igazolványszámmal teszik. "A biometrikus referenciaadatbázis alkalmas lehet az állampolgárok automatizált, tömeges és észrevétlen azonosítására is. Mindenkinek azzal kellene számolnia, hogy titokban folyamatosan, automatikusan megfigyelhetik" – magyarázza a választ blogposztjában a TASZ.

Munkában a vénaszkenner Forrás: MTI/Beliczay László


A NAIH egyébként már 2014-ben kritizálta a sporttörvény vonatkozó rendelkezéseit. Akkor azt írta, mivel

a rendszer "nem feltétlenül felel meg az alkotmányossági követelményeknek".

A szkenner alkotmányellenessé nyilvánítása komoly vereséget jelentene a ferencvárosi szurkolók egy részével harcban álló Kubatov Gábor elnöknek, aki egyben a Fidesz országos pártigazgatója.

Simán megtarthatja a szkennert a Fradi

A szkennert azonban még akkor sem feltétlenül kell eldobnia a klubnak, ha az Alkotmánybíróság a törvény valamely rendelkezését elkaszálja. Hiába reménykednek, például, a Ferenczvárosi C-közép nevű oldal szerkesztői abban, hogy a NAIH állásfoglalása alapján az adatkezelés módján megbukhat az egész rendszer: "ez csak egyike az ügy lehetséges kimeneteleinek" – mondta az Origónak Szabó Máté Dániel, a TASZ szakmai vezetője.

Tehát ha az adattárolás kérdésében a TASZ-nak kedvezne az Ab ítélete,

ez még távolról sem jelentené azt, hogy a szkenner biztosan eltűnik az Üllői útról.

Annak ugyanis technikailag nincs akadálya, hogy a kártyán tárolják a jelenleg külön referenciaadatbázisban őrzött adatokat, és innentől kezdve adatvédelmi szempontból is szabályossá válna a vénaszkenner használata.

Egyelőre az utcán és az NB III-ban szurkol a Fradi-tábor Forrás: www.polyakattila.hu/Polyak Attila


"A mi célunk az, hogy módosítsák a törvényt.

Ennek az ügynek számunkra akkor van pozitív kifutása, ha ezen a konkrét eseten keresztül el tudjuk érni, hogy a más területeken használt biometrikus adatokat az adatvédelmi követelményeknek megfelelően kezeljék, hiszen nem csak az FTC használ vénaszkennert Magyarországon" – tette hozzá Szabó Máté.

Az azonban igaz, hogy ha a két félben megvan a hajlandóság megegyezésre, akkor egy efféle ítélet

alkalom lenne az ügy rendezésére.