Egyszer a szexet is abba kell hagynunk

Huszonöt éves a Quimby, de nem akarnak ráülni a babérjaikra. Volt idő, amikor úgy érezték, képtelenek megfelelni a túlzott elvárásoknak, a károgókkal viszont nem hajlandók foglalkozni. Kiss Tibivel, Sziszivel (Balanyi Szilárd) és Fefével (Mikuli Ferenc) beszélgettünk az öregedésről, az elmebaj szükségességéről, de szóba jött a készülő lemez és a szülinapi nagykoncert is. 

• Miért hagynák abba, ha egyszer sokkal jobb csinálni, mint nem csinálni?
• Tíz év múlva újra könnyű lesz eljátszani a Most múlik pontosan-t.
• London olyanná vált számukra, mint egy magyar egyetemi város.
• Amikor egy magyar szót beleüvöltesz egy magyar szívbe, azonnal reagál.
• Harmincvalahány évesen már nem mondhatták, hogy elfelejtették befizetni az adót.
• Hülyeségből komoly tartalékaik vannak.

Buzog bennünk a kreativitás Forrás: Erdélyi Gábor

„Hát kurvára megöregedtünk” – így nyugtáztátok tavaly a 25 éves évforduló közeledtét. Mit jelent ez az öregedés a zenekar szempontjából?

Kiss Tibi: Nézd, nem vagyunk már húszévesek, ezen nincs mit taglalni, de nyilván főleg a kerek évfordulóra értettem ezt. Mondjuk a többiek tényleg megöregedtek, rajtuk nagyon látszik, de én még mindig ugyanolyan fiatal vagyok, mint az elején. (nevet) Viccet félretéve: a huszonöt évnek azért van egy súlya, ez már szabad szemmel is jól látható időegység egy ember és egy banda életében. Nagyjából beértünk, de az a furcsa helyzet állt elő, hogy mégis nagyon jó lendületben van a csapat, buzog bennünk az újítószándék és a kreativitás.

Tehát akkor nem terveztek ráülni a babérjaitokra? Pedig most már befutottatok, a következő 25 évet akár nyugisan is lenyomhatnátok.

Kiss Tibi: Pont az ellenkezője történik, folyamatosan beruházunk szellemi és anyagi tőkét a zenekarba.

Ráadásul a mai napig olyanok vagyunk, mint a gyerekek:

amikor rálépünk a torzítóra és belecsapunk a húrokba, az ugyanaz a fless, mint annak idején, amikor egy garázsban elkezdtük az egészet. Ha ez az élmény megmarad, akkor minden rendben van. A másik legfontosabb, hogy a bandatagok jó viszonyban legyenek egymással, öröm legyen ezt a zenekart csinálni, és úgy érezzük, hogy nekünk van a legjobb melóhelyünk a világon. Ezen dolgozunk folyamatosan.

Egyszer a szexet is abba kell hagyni 97 évesen Fotó: Polyak Attila - Origo

Sziszi: Hiába öregedtünk meg, nem fáradt el a zenekar. Semmi nyomát nem látom annak a lustaságnak vagy belenyugvásnak, ami megölhetné ezt az egészet. Annyit tudok, hogy ragaszkodunk egymáshoz, és ebből jó dolgok sülhetnek ki. Az elmúlt 25 évben többnyire csak haladtunk a sodrással. Sikerültek ugyan a dolgaink, de ez gyakran a szerencsének volt köszönhető. A következő évtizedekből nem sokat látok, de azt igen, hogy megtanultuk elviselni egymást, és tudunk működni így együtt.

Na jó, de el tudjátok képzelni, hogy nagypapaként is nyomjátok majd, mint a Rolling Stones?

Kiss Tibi: A helyzet az, hogy sokkal jobb csinálni, mint nem csinálni. Márpedig azokat a dolgokat nehéz elengedni, amivel így van az ember. Nyilván egyszer a szexet is abba kell majd hagynunk 97 évesen…

Sziszi: Bár ezt nem tudjuk elképzelni. (nevet)

Egy igazi blueskarrier hatvannál indul Fotó: Polyak Attila - Origo

Kiss Tibi: Vannak dolgok, amiket kérés nélkül is szívesen csinál az ember, ilyen a Quimby is. Az csak egy szerencsés dolog, hogy a közönség jóvoltából ez a munkahelyünk, és meg tudunk élni belőle. Aztán szép csendben majd átalakulunk egy pszichedelikus blues-punk zenekarrá.

Mert ugye egy igazi blueskarrier eleve hatvannál indul.

Akkor van működő életpályamodell előttetek.

Kiss Tibi: Szerintem kétféle könnyűzenészként nehéz megöregedni: egyfelől popzenészként, mert az mindig ikon a fiataloknak. Másfelől metálzenészként, mert azért nagypapaként ott izmozni a fecskefarkú gitárral már nem az igazi. Ezt a két műfajt tehát érdemes elkerülni, ha nem akarsz ciki lenni idős korodban. Mi ezért kerüljük is.

Fefe: Amíg mozogni meg közlekedni tudunk, addig a koncertezéssel sem állunk le. Ebben szocializálódtunk, nem tudunk nélküle meglenni.

A közönségünk tudja, hogy sokféle műfajt kell megemészteni Fotó: Polyak Attila - Origo

Az sem okozott feszültséget, hogy rétegzenekarból az ország egyik legnépszerűbb bandájává váltatok? Tudjátok függetleníteni magatokat a rátok nehezedő elvárásoktól?

Kiss Tibi: Szerintem ezen már túl vagyunk. Az szerencse, hogy folyamatában éltük ezt meg. Nem ismeretlen zenekarként kerültünk hirtelen a nagyszínpadra. Fokozatosan nőtt a felelősség, és ezt így meg lehetett emészteni.

Volt egy időszak, amikor tényleg úgy éreztük, hogy felhabosodott a cappuccino, és elértük a zenekar lehetséges közönségét.

Kicsit bennünk volt, hogy ezeknek az elvárásoknak úgysem lehet megfelelni. Odajön valaki meghallgatni a Most múlik pontosan-t, aztán leszakítjuk a fejét másfél óra zúzással. De szerintem az marad majd meg a Quimby közönségének, aki ezt a sokféleséget – így az agymenést is – elfogadja. Különben egy érdeklődő lesz, akinek tetszik két-három szám a banda életművéből, és kétévente eljön egy koncertre. Az a közönség, amelyik masszívan eltartja a zenekart, megszokta, hogy itt sokféle műfajt kell megemészteni.

Minden koncerten eljátsszátok a Most múlik pontosan-t?

Sziszi: Á, volt olyan, hogy egy évig nem játszottuk.

És ilyenkor nem morgolódnak az emberek?

Fefe: Dehogynem. Volt, hogy nem engedtek el minket emiatt egy koncert után, és nekem kellett elpötyögnöm a basszusgitárral.

Volt, hogy nekem kellett elpötyögnöm a basszusgitárral Fotó: Polyak Attila - Origo

Kiss Tibi: Az egy jó dal, csak egy időben a csapból is ez folyt, így nem láttuk értelmét elővenni. Tíz év múlva könnyű lesz újra eljátszani.

A népszerűségnek mindig van egy olyan árnyoldala is, hogy elkezdik fikázni a zenekart,

mert az már nem menő, ha valakit sokan hallgatnak, de ezt igyekszünk ugyanolyan lazán venni. Arról már nem mi tehetünk, hogy az utóbbi években a rádiók csak a könnyedebb, slágeres dalainkat forgatták, és a közönség egy része ezzel azonosít minket. Ez nem feltétlenül tesz jót nekünk, de nem tudunk vele mit csinálni.

A fanyalgások mennyire befolyásolnak titeket?

Sziszi: Ezen csak mosolygok, sosem tudom komolyan venni.

Kiss Tibi: Én leszarom a károgást. Amíg mi rendben vagyunk magunkkal, addig nincs baj. Általában a károgók a népszerűbb felületeket használják a károgásra, mert ott hallatszik a hangjuk. Egy ismeretlen előadót nem akkora poén fikázni, mert gyorsan leszalad a két komment, és kevés embert érnek el. Most viszont már mi is népszerű felületnek számítunk, így nincs hiány fanyalgásban.

Volt idő, amikor ciki volt Elvist szeretni Fotó: Polyak Attila - Origo

Fefe: Persze tudnak rajtunk fogást találni, ha nagyon akarnak, de azt magunktól is felismerjük, ha valami nem sikerült olyan jól. Az, hogy mindenféle stílusba belemászunk, amihez csak kedvünk tartja eleve vékony jégnek számít.

Van, akit nyilván az zavar, hogy régen a sajátjának érezte a kedvenc zenekarát, aztán hirtelen mindenkié lett. Ha már anyám is Quimby-koncertre jár, az hogy legyen menő?

Kiss Tibi: De ha bemegyek a boltba, és veszek kiflit meg tejet, nem fog kevésbé ízleni azért, mert a szomszédjaim is ezt eszik. Elvis a világ egyik legnépszerűbb ikonja, de ettől még állati jó zenész volt, aki egymagában többet tett a feketék helyzetéért, mint az összes polgárjogi mozgalom. Volt olyan időszak, amikor kínos volt őt szeretni, de aztán eltelt egy kis idő, és újra nyilvánvalóvá vált, hogy kurva jó, amit csinált.

Fontos visszajelzés a siker a zenekarnak?

Kiss Tibi: A siker igazából mindenkinek fontos, nemcsak a zenészeknek. Ez mutatja, hogy nem teljesen vakvágányon haladunk. A népszerűség egy másik dolog, ez abban segíti a zenekart, hogy színvonalasabb produkciókat hozhasson létre, komfortosabb legyen az élete, jobban éljen. Többet tudunk visszaforgatni,

az a sok pénz, amit kaptunk az emberektől, itt fekszik egy próbaterem és egy stúdió formájában.

Nem titok, hogy baromira elfogyott a pénzünk, már kölcsönökből élünk, de hatalmas mosollyal az arcunkon.

Lebuktunk, ahogy ott sertepertéltünk a színpad körül Fotó: Polyak Attila - Origo

Tehát akkor nem a luxusautó az első, amire a gázsit költitek?

Kiss Tibi: Nem azt mondom, van használható autónk, lakásunk meg bögréink, de nem a luxusra gyúrunk. Többet reggelizni úgysem tudunk.

De tavaly kipróbáltátok milyen a névtelenség, amikor a Bánkitó Fesztiválon álnéven léptetek fel. Milyen volt?

Kiss Tibi: Ezek a gerillaakciók nagyon fontosak nekünk. Ilyenek az európai turnék is, ahol újra egy kis klubzenekarrá válunk. Az inspirál és megmozgat bennünket.

És a közönség hogy reagált?

Sziszi: Nagyon tetszett nekik, bár egy pár ember előtt lebuktunk, ahogy ott sertepertélünk a színpad körül. De a közönség nagy részét tényleg meglepetésként érte, és

jó volt látni, hogy megörültek nekünk.

De mi az a Retardált Brothers? Miért épp ezen a néven léptetek föl?

Fefe: A Retardált Brothers teljesen elmebeteg zenét jelent, ami a próbák szüneteiben szokott elharapózni a bandán. Olyankor totális agyelhagyás van, ez nagyon távol áll a mainstream zenétől. Mondjuk lehet, hogy New Yorkban menő lenne.

Ha valamiben, elmebetegségben jól állunk Fotó: Polyak Attila - Origo

A dallamos Quimby-slágerek megszületéséhez szükség van arra is, hogy időnként teljes elmebetegség legyen a próbán?

Fefe: Mindenképp, ez szükségszerű. És ha valamiben, elmebetegségben aztán jól állunk.

Kiss Tibi: Hát igen, hülyeségben komoly tartalékaink vannak. De az ilyen agymenések fontosak, mert kimozdítanak bennünket a komfortzónánkból, és új utakra terelik a kreativitást. Ki merjük rúgni annak a palotának a falát, amit tákoltunk magunk köré.

Gondolom, a saját, quimbys sablonok is elkezdenek egy idő után hatni rátok.

Kiss Tibi: Ez normális. Nem baj, ha felismerhető egy zenekar a stílusáról, csak ne merevedjen be teljesen, mert akkor egy idő után úgy érezzük, hogy statisztává válunk a saját várunkban.

Ezért kell időről időre fölrobbantani a falakat.

Sziszi: És itt van a konfliktus a mainstreammel.

Kiss Tibi: Mi nem akarunk mainstream zenekarrá válni, de már azok vagyunk. Ezt lazán kezeljük, és bízunk abban, hogy a közönség a hülyeségeinkkel együtt kedvelt meg minket, és nem azt várja tőlünk, hogy tisztességesen tudjuk le a feladatunkat. Egy koncert mindig akkor izgalmas, ha nem tudod megjósolni, mi fog történni. Nekünk is.

Van ott bóvli, de a legnagyobb kincsek is felbukkanhatnak Fotó: Polyak Attila - Origo

A Kaktuszligeten dominált a sivatagi hangulat. Mi lesz a központi témája a most készülő lemeznek?

Fefe: Most átugrottunk a bolhapiacra, és bekeveredtünk a forgatagba, mindenféle érdekes figurát fölfedezve. A bolhapiacon gyakorlatilag minden megtalálható, könnyű bármire ráhúzni.

Ezekkel a témákkal a társadalmi valóságra is reagáltok, vagy csak úgy jön magától?

Kiss Tibi: Az a világ, amiben élünk, hatással van ránk, így óhatatlanul jelen lesznek társadalmi témák is, talán még erősebben, mint az eddigi lemezeken. De ez csak egy halvány keret, nagy szabadságot hagy. A bolhapiac mint szimbolika rengeteg irányba nyitható. Ott van mindenféle ember, akik ezerféle dolgot árulnak.

Van ott bóvli, a fogyasztói társadalom szemete, de a legnagyobb kincsek is felbukkanhatnak.

Találkozhatsz főnökökkel, külföldi turistákkal, a főnöknek lehet egy fura gyereke, akiből később terrorista lesz. Nagyon sok irányba el lehet mászkálni.

A Kaktuszligeten is reagáltatok aktuális témákra, például a Kivándorló Bluesban. Pedig a fiatalok elvándorlásának ti haszonélvezői vagytok, hiszen így tudtok Londonban telt házas koncertet adni, nem?

Kiss Tibi: Megyünk a közönségünk után. London nekünk most olyanná vált, mint régebben egy magyar egyetemi város. Ugyanakkora koncertet tudunk ott adni, mint Szegeden, és persze még van egy plusz fíling, hogy mindez külföldön történik. Ráadásul mi is utazhatunk, minden városban elmehetünk a kedvenc bolhapiacunkra.

A kint élő magyarok elviszik a helyi ismerőseiket?

Fefe: Mindig jönnek külföldiek. Amszterdamban szerintem a közönség egyharmada holland volt.

Annak idején angol nyelvű dalokkal kezdtétek a pályátokat. Az volt a cél, hogy külföldön befussatok?

Kiss Tibi: Sokkal egyszerűbb oka volt. Az általunk kedvelt zenék csak tíz százalékban voltak magyarok, a túlnyomó részük angolszász dal volt. Emiatt eleinte természetesnek tűnt, hogy angolul írunk dalokat.

Fefe: Az volt inkább tudatos döntés, hogy átálljunk a magyarra. Először a feldolgozásokról átálltunk az angol nyelvű saját dalokra, aztán váltottunk csak magyarra.

Senki sem lenne olyan baromi lelkes egy amerikai turnétól Fotó: Polyak Attila - Origo

De miért?

Kiss Tibi: Egy idő után nagyon fura volt, hogy ott van egy koncerten ezer magyar ember, mi meg nem szólunk hozzájuk az anyanyelvükön.

Amikor egy magyar szót beleüvöltesz egy magyar szívbe, azonnal reagál,

míg az angolnál mindig lesz egyfajta távolság. Nem képes ugyanúgy átadni az érzéseket.

Akkor letettetek arról, hogy világsztárok legyetek?

Kiss Tibi: Mindig mondom a fiataloknak: huszonévesen biztos baromi jó lehet világsztárnak lenni, de húsz év múlva bőven elég lesz magyar rocksztárnak lenni is. Nem kell annyit utazni, és hazamehetsz a családodhoz esténként a koncert után. Amikor elmegyünk egy turnéra, két-három hét után már mindig nagyon jönnénk haza. Ha most azt mondanád a zenekarnak, hogy van lehetőség három hónapos délkelet-ázsiai vagy amerikai turnéra, senki sem lenne olyan baromi lelkes.

Sziszi: Dehogynem!

Kiss Tibi: Jó, a Sziszi esetleg menne. De mi ezzel ma már nagyon jól megvagyunk, hogy egy régiónak vagyunk a meghatározó zenekara. Emellett kis számban vannak brazil, portugál vagy angol rajongóink is, akiknek még mindig ott vannak az angol nyelvű dalaink.

Fefe: Szerintem jó időszak jön most nagyon. Inkább jó dalokat írjunk, mint sokat – most már erre törekszünk, és meg is tehetjük szerencsére.

Egyszerre van meg a hurrikán ereje és a rendszeretet Fotó: Polyak Attila - Origo

Vannak azért belső konfliktusok is?

Kiss Tibi: Hogyne, van mozgás benne, de pont a sokszínűség adja ennek a bagázsnak az erejét. Szűrőként is működik, hiszen ami mindnyájunkon átmegy, az már tényleg jelent valamit. A Livius által a közösbe bedobott malacság baromi messze van a Sziszi pedantériájától, de a kettő összegyúrva egy különleges ízvilágot ad. A zenekarban így egyszerre van meg a hurrikán ereje és a rendszeretet, ami nélkül nem is sikerülne egyben tartani a dolgokat.

Volt, amikor a káosz győzni látszott. Amikor elvonóra kerültél, mennyire sodródott közel a Quimby a megszűnéshez?

Kiss Tibi: Annyira, hogy megszűnt, csak ez nem volt kimondva.

Fefe: Mindenki várta, hogy a Tibivel mi lesz. Fogalmunk sem volt, hogy meddig tart ez az átmenet.

És amikor újra kezdtétek, máshonnan folytattátok, mint a krach előtt?

Kiss Tibi: Ez része volt a zenekar felnőtté válásának. Rájöttünk, hogy milyen törékeny ez a rendszer, és egy-egy ember is. Úgy indultunk újra, hogy volt egy sokmilliós APEH-tartozásunk, egy gyógyulófélben lévő frontemberünk, amúgy meg teljes káosz a zenekar körül. Rendszereztük a dolgainkat, és megnéztük, miként lehetne ezt normálisan működtetni. Azt azért már nem mondhattuk harmincvalahány évesen, hogy

Upsz, elfelejtettük befizetni az adót”,

pedig ez előtte tök normális volt nálunk.

Mivel ünneplitek a negyedszázados évfordulót ősszel?

Kiss Tibi: Csapunk egy születésnapi bulit az Arénában novemberben, ami komoly színházi elemekkel lesz megspékelve. A címe az lett, hogy Micsodaország – tragikomédia egy hosszú felvonásban.

Sztorija is lesz?

Kiss Tibi: Inkább úgy mondanám, hogy a zenekar életét csokorba kötő hangfüzér, amiben felidézzük az elmúlt huszonöt év főbb pontjait. Nem akartunk egy sima koncerttel ünnepelni, a magunk számára is különlegessé akartuk tenni a dolgot.

Harmincvalahány évesen nem mondhattuk, hogy elfelejtettük befizetni az adót Forrás: Erdélyi Gábor

Fefe: Amúgy is szeretünk színházakban játszani. De ez most nem csendesülős lesz, csak a Teátrum-koncertjeinkből is veszünk át elemeket. A nagy felület miatt muszáj lesz a show-t is monumentálisra csinálni.

De azért nem léptek rá a Roger Waters-i útra, akit teljesen belefeledkezett a megalomán színpadi látványba A Fallal?

Kiss Tibi: Annyira nem feszülünk rá a dologra. Nem is egy fix darabot hozunk létre, inkább egy folyton változásban lévő univerzumot igyekszünk megjeleníteni. Ez a világteremtési szándék kezdetektől megvolt a Quimbyben.

Micsodaország – tragikomédia egy hosszú felvonásban

A születésnapi koncertet november 26-án rendezik a Papp László Sportarénában.

A Quimby háromórás összművészeti utazást ígér, ahol a dalok mellett modern és klasszikus tánc, fotó- és filminstalláció, valamint projektoros fényfestészet és videotérépítés is lesz.