Dubaj a legdrágább, Budapest a legolcsóbb

UNWTO
CHAIN BRIDGE WITH ORSZAGHAZ IN BACKGROUND, BUDAPEST, HUNGARY
Vágólapra másolva!
A két város között hétszeres az árkülönbség egy turista számára.
Vágólapra másolva!

Dubajban hétszer annyiba kerül a nyaralás egy turistának, mint Budapesten – derül ki a Hoppa felméréséből. A reptéri transzferek foglalásával foglalkozó oldal olyan fogyasztói kosarak árát hasonlította össze, amelyet egy utazó tipikusan igénybe vesz: a legolcsóbb korsó sör, a legolcsóbb kávé, egy üveg bor, egy átlagos hotelszoba egy éjszakára, taxi 3 kilométerre és ebéd két személyre.

A Burdzs Kalifa Dubajban a világ legmagasabb épülete Forrás: Bárány Róbert

A vizsgált 46 városból Dubaj lett a legdrágább, ahol ezek a termékek és szolgáltatások 278,92 fontba (110 900 forint) kerülnek.

A lista másik végén pedig Budapest áll,

ahol mindez csupán 40,34 font (16 100 forint). A két véglet között a különbség hétszeres.

Budapest olcsó célpontnak számít Forrás: ONLY FRANCE/DOMINGO LEIVA/ ONLYWORLD.NET/Domingo Leiva

A fogyasztói kosárban az egyik legnagyobb tétel a hotelszoba, így nem meglepő, hogy Dubaj ebben a vonatkozásban is a legdrágább: egy éjszaka átlagosan 214,81 fontba (85 500 forint) kerül. A magyar fővárosban viszont már 23,23 fontért (9300 forint) meg lehet szállni,

amivel a mezőnyben verhetetlen árat kínál.

A legdrágább célpontok

1. Dubaj - £278.92
2. New York City - £256.80
3. Botswana - £225.07
4. Marrákes - £223.44
5. Sydney - £203.06
6. London - £191.50
7. Singapore - £183.87
8. Caracas - £173.69
9. Cancún - £172.79
10. Lima - £158.90

A legolcsóbb célpontok

1. Budapest - £40.34
2. Tenerife - £58.68
3. Bangkok - £61.44
4. Hanoi - £63.16
5. Fokváros - £66.02
6. Faro - £67.58
7. Auckland - £73.00
8. Corfu - £78.45
9. Sarm es-Sejk - £78.86
10. Kuala Lumpur - £81.26

A budapestieknek drága

Ha nemcsak egy hétvégi kirándulás költségeit nézzük, hanem az általános árszínvonalat, Budapest akkor is olcsónak számít a régióban. A svájci UBS bank felmérésből azonban az is kiderül, hogy – mivel a bérszínvonal Magyarországon alacsony - a relatív olcsóság ellenére

nálunk jóval többet kell dolgozni egy adott termékért, mint a fejlett országokban.

Erről a jelentésről bővebben itt olvashat.