Nagy a mozgolódás, új program hódít

2016-ban a férfiak még mindig a felsőbbrendű pozíciójukat féltik intim pénzügy pár közös kassza számla
Vágólapra másolva!
Még csak négy hónap telt el az újfajta munkavállalói résztulajdonosi program bevezetése óta, egyre élénkebben érdeklődnek a cégek iránta. Nem véletlen, hiszen a programmal jelentős adózási előnyt érhet el mind a munkavállaló, mind a cég, és a program folyamatos működtetése sem jelent komoly adminisztratív terhet. A program indítása során azonban néhány nehézséggel meg kell küzdeni. Soós Lászlóval, a KPMG szakértőjével beszélgettünk.
Vágólapra másolva!

Január 1-jétől újfajta munkavállalói résztulajdonosi programot (MRP-t) indíthatnak azon cégek, amelyek munkavállalóik, vezetőik motivációját részesedéssel, részvényjuttatással szeretnék honorálni. Az MRP egy,

a munkáltatótól elkülönülő jogi személy, amelyben a munkavállalók, és vezetők rendelkeznek részesedéssel.

Így például a vezetők az MRP-szervezeten keresztül szerezhetnek a munkáltatóban tulajdoni részesedést, mégpedig kedvező adózási körülmények mellett.

Rögzített szabályok, kedvező adózás

Az MRP-szervezeten keresztül juttatott jövedelmet kizárólag 15 százalékos személyi jövedelemadó terheli, nem kell egyéb járulékfizetési kötelezettséggel számolni.

A jövedelem adóztatásának időpontja is eltolható, amíg a munkavállaló készpénzhez nem jut.

Ezen kedvező adózási következmények kihasználásához a szervezet megalapításán kívül egy jól megfogalmazott javadalmazási politika szükséges. Ez keretet ad, lefekteti az alkalmazandó elveket és rögzíti azon szabályokat, amelyek alkalmazásával például a bónusz kiszámítható.

Nincs értékhatár

A KPMG szakértője szerint nagyon jelentős változás, hogy az új MRP-n keresztül adott juttatás nincsen értékhatárhoz kötve. „A résztvevők köre is rugalmasan alakítható, mivel

nincs meghatározva, hogy a programban milyen beosztású munkavállalók vehetnek részt, és ők arányaiban mekkora összegű juttatásra lehetnek jogosultak.

Tapasztalataink szerint az eddig elérhető kedvezményes adózást biztosító rendszerek gyakran pont azért nem töltötték be funkciójukat, mert nem biztosítottak kellő mozgásteret a résztvevők kiválasztásában, illetve a juttatás mértékének meghatározásában" - mondta Soós László.

Nem nagy teher

A működtetés adminisztrációja gondosan kialakított folyamatok mentén, vagy akár egy külső szolgáltató igénybevételével nem jelentős teher, és már rövidtávon is komoly mértékű adózási előnyökkel járhat mind a munkáltatók, mind a munkavállalók számára. Ezért a társaságoknak érdemes számításba venniük az új MRP kialakításának lehetőségét, és megvizsgálni, hogy az hogyan illeszthető be jelenlegi javadalmazási rendszereikbe - hangsúlyozta Soós László.