Hatalmas kedvezmény a kkv-k hitelezőinek

bankjegy, 20000, húszezres
Budapest, 2012. február 7. Húszezer forintos bankjegytömbök a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Logisztikai Központjában, ahol automata rendszeren átválogatják és ellenőrzik a papírpénzeket, majd a selejteket bedarálják és téglává préselik. A 3-4 hét alatt összegyűlt mintegy 4 tonna pénzbrikettet pályázat alapján rászoruló, közhasznú szervezetek számára ajánlják fel fűtési célra. A mostani szállítmányt a miskolci autista alapítvány bentlakásos intézményébe szállítják. MTI Fotó: Koszticsák Szilárd
Vágólapra másolva!
A Magyar Bankszövetség üdvözli a Magyar Nemzeti Bank hitelezést ösztönző kezdeményezését - közölte a szervezet.
Vágólapra másolva!

"A bankszektor üdvözöl minden olyan kezdeményezést, amely segíti, hogy a hitelezés bővülésén keresztül a gazdaság fejlődése lendületet kapjon. A kis- és középvállalkozások fejlődése a gazdaság bővülését szolgálhatja" - mondta Kovács Levente, a bankszövetség főtitkára a jegybank bejelentésére.

Bőven lesz kedvezmény

Az MNB közölte, hogy új, a hitelezést ösztönző eszközt vezet be,

öt éven át csökkenti vagy elengedi a kkv-kat aktívan hitelező pénzügyi intézményeknek az ilyen hitelek után megképzendő tőkét.

A kedvezmény attól függ, hogy mekkora volt az adott pénzügyi intézmény tényleges kkv-hitelezése ahhoz viszonyítva, amit az MNB által korábban meghirdetett piaci hitelezési programban vállalt.

Az 50 százalék alatti teljesítésre nem jár kedvezmény, 50 és 100 százalék között a tőkekedvezmény mértéke exponenciálisan emelkedik 20-tól 75 százalékig.

A 106 százalék feletti kihelyezésnél jár a teljes - 100 százalékos - tőkekedvezmény, 100 és 106 százalék között pedig a 75 és 100 százalék közötti sávban emelkedik exponenciálisan. Az így felszabaduló szabad tőke a jegybank szerint támogathatja a piaci hitelezés további felfutását, és jobb tőkearányos megtérülést nyújt a hitelpiaci szereplőknek.

2021-ig állandó lesz

A tőkekedvezmény ötéves időtartama azt jelenti, hogy a 2016-os kihelyezés alapján, azaz a 2017. évi vizsgálatokban véglegesített kedvezmény 2021-ig állandó lesz. Azon intézmények, amelyek idén nem tettek vállalást piaci hitelezési programban, 2017-től szintén igénybe vehetik a kedvezményt, a 2016-os tényleges kihelyezés 75 százaléknak megfelelő kedvezményre jogosultak 5 éven át.