Ma összeáll a Virtuózok korcsoport döntőjének mezőnye

Virtuózok
Vágólapra másolva!
A közmédia komolyzenei tehetségkutató műsorának mai, utolsó középdöntőjében a nagyok mutatják meg tudásukat.
Vágólapra másolva!

Az adásban Bánkövi Bence Balázs, Váradi László, Jakab Roland Attila, Tóth Máté, Váradi Gyula, Nagy Zsófia, Sárközi Xénia, Boateng Kármen Stephany és Mészáros Levente adnak elő egy-egy újabb darabot a Nemzeti Filharmonikusok tagjaiból álló kamarazenekar kíséretével (vezényel: Kovács János karmester), valamint Szakcsi Lakatos Béla (Kossuth-díjas és Liszt Ferenc-díjas magyar zongoraművész és zeneszerző) segítségével egy közös produkcióval is fellépnek.

Forrás: MTVA- Zih Zsolt

Közülük hárman jutnak tovább a május 27-i korcsoport döntőbe, ahol már korcsoporttól függetlenül folyik a harc a három továbbjutó helyért, június 3-án a Virtuózok élő fináléjában pedig kiderül, hogy ki nyeri a műsor fődíját. Az öttagú zsűrinek a fináléban már nincs döntési jogköre, csupán véleményezhetik a produkciókat: ekkor a nézői szavazatok alapján dől el, hogy ki lesz a Virtuózok fődíjasa.