Hatalmas készpénz-állományon ülnek az alapkezelők

euró, pénz, befektetés, bank, tőke
Vágólapra másolva!
Közel 15 éve nem tapasztalt készpénz áll az alapmenedzsereknél, ahogy fokozódnak a félelmek a britek EU-tagságával kapcsolatban. Eközben attól is egyre többen félnek, hogy a világ nagy jegybankjainak politikái nem járnak sikerrel.
Vágólapra másolva!

A portfóliókban 5,7 százalékos a készpénz aránya, amire 2001 novembere óta nem volt példa, ráadásul ez a szint recessziós hangulatot tükröz – idézi a CNBC a Bank of America Merrill Lynch (BoFAML) globális, alapmenedzserek körében végzett kutatását. Ezzel együtt a részvények aránya 4 éves mélypontot ütött meg, míg a nyersanyagok 12 hónapos csúcsra futottak.

A félelmek ráadásul úgy is fokozódnak, hogy mindeközben a részvényindexek továbbra is pozitív tartományokban állnak, illetve a várakozások szerint a vállalati profitok csökkenő sorozata is megáll majd a harmadik negyedévben. Az aggodalmakat mutatja az is, hogy a CBOE Volatility Index (VIX) február óta nem látott magasságig emelkedett.

Félelmek a bevásárlás előtt

A BoFAML kutatásából kiderül, hogy

a brexit jelenti a legnagyobb kockázatot a piacok számára,

melyet a „mennyiségi bukás”, vagyis a laza jegybanki politikák sikertelensége követ. A harmadik helyre a kínai deviza leértékelése futott be. Érdekesség, hogy az amerikai politikai helyzettel kapcsolatos bizonytalanságok csökkentek júniusban.

A brexit jelenti a legnagyobb kockázatot Forrás: Dreamstime

Jó hír azonban, hogy a bank szerint a felhalmozott készpénzállomány komoly vételi lehetőséget jelent majd, amikor szertefoszlanak a britek kilépésével kapcsolatos félelmek. Főleg úgy, hogy az összesen 174 megkérdezett mintegy

kétharmada azt gondolja, hogy a britek végül maradnak az Unióban.

Ahogy ugyanis a vállalati kötvények és a részvények is rekord magasságokhoz közelítenek, a negatív nyári események is gyorsan vásárlást eredményezhetnek ennyi készpénzzel a háttérben – mondta Michael Hartnett, a bank vezető befektetési stratégája.

Az ellentmondások azonban nem érnek véget a brexittel. Miközben a globális növekedési várakozások 6 hónapos csúcson vannak, az inflációs előrejelzések 11 hónapos magasságig emelkedtek.

Piaci mozgatók

Az Egyesült Államok tekintetében a befektetők kétharmada alapvetően szigorító hangvételt vár a jegybank szerepét betöltő Fedtől, noha kétségesnek találják, hogy a központi bank júniusban kamatot emelne. Ez meg is felel a piac általános várakozásainak, mivel a kereskedők csupán 2 százalékos esélyt tulajdonítanak annak, hogy a Fed szerdán kamatemelést jelent be.

A dollár kezében a részvénypiacok Forrás: AFP/Adek Berry

Ezzel párhuzamosan a menedzserek az amerikai dollárt vélik a

részvénypiacok legfontosabb mozgatójának.

A válaszadók emellett továbbra is azt várják a cégektől, hogy dolgoztassák meg a pénzeket, melyeken ülnek, ahelyett, hogy egyszerűen visszajuttatják azokat a részvényeseknek. A megkérdezettek mintegy 51 százaléka szeretne fokozódó beruházásokat látni (a múlt havi 46 százalék után), míg csupán 21 százalék szavazna visszavásárlásokra és osztalékokra (a múlt havi 24 százalékot követően). Mindössze 19 százalék mondta azt továbbá, hogy a vállalati mérlegek megerősítését kívánná, míg májusban ez az arány 24 százalékos volt.